Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Öt település hat múzeumi programja részesül összesen 166,4 millió forint támogatásban idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Alfa programja keretében.
Látványos eredményt hozott az állam, a vállalatok, a városvezetés, a civilek és a lakók együttműködése az ózdi Velence- és Hétes-telepen, ahol lezárult az a féléves projekt, amely a mélyszegénységben élő családok számára biztosít kitörési lehetőséget komplex program keretében. Ennek alkalmából adta át Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter július 30-án az Ózdi TKKI Csillagpont Szolgáltatóházat. Közlemény.
Száznál több elnök, miniszterelnök és koronás fő, köztük Áder János, Magyarország köztársasági elnöke lesz jelen péntek este a londoni olimpia megnyitóján.
A Kormány tegnapi döntésének megfelelően szeptembertől új, önálló központi hivatal – az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) – kezdi meg működését.
A közismert néven Alfa programként ismert támogatást 2004 óta igényelhetik a helyi önkormányzatok, az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére. A felosztott költségvetési támogatás a 2012. évben rendelkezésre álló összeggel (166,4 millió Ft) meghaladja a 2 milliárd Ft-ot, így méltán állíthatjuk, hogy évtizedek óta az első mérhető eredményeket hozó, hosszú távú változásokat előidéző szakmai programról van szó, melynek sikeres és következetes végrehajtása a teljes magyar múzeumi hálózat munkáját befolyásolja, jelentősen hozzájárulva a kulturális vidékfejlesztés feladataihoz is.
A felsőoktatási helyettes államtitkár szerint az előző este nyilvánosságra hozott ponthatárok azt mutatják, hogy a felsőoktatás továbbra is nyitott, vonzó és általánosan hozzáférhető a fiatalok számára.
A művészeti díjakat is érintő rendelettervezet módosításának előkészítése érdekében találkozott július 24-én 29 szakmai szervezet képviselőjével L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős államtitkára. A résztvevők egyetértettek abban, hogy vissza kell állítani az állam által adományozott díjak presztízsét.
Felavatták a dél-baranyai aprófalvas térség új közösségi és szociális épületét.
Sikeresen zárul a 410 milliós Bizalom és Munka hazai finanszírozású mintaprogram. Sajtóközlemény.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztálya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ valamint a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége közösen hirdeti meg 2012-ben a Múzeumpedagógiai Nívódíj nyílt pályázatát.
Már megszületésüktől segítik azokat a gyermekeket, akik nagyon nehéz körülmények között élnek - mondta a helyettes államtitkár a 180 percben.