Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Munkáltatói fórum keretében most először nyílt arra lehetőség, hogy a munkáltatók megismerkedhessenek a felzárkózási terület foglalkoztatást elősegítő programjaival. A Budapest Főváros Kormányhivatalának Munkaügyi Központja által az Óbudai Kulturális Központban szervezett eseményen állásbörzét is tartottak. Az álláskeresők találkozhattak a munkáltatókkal és megismerkedhettek a munkaügyi központ szolgáltatásaival. Közlemény.
Elfogadta a kormány azt a rendeletmódosítást, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok nyelvvizsgáinak beszámítását a magyarországi felvételi eljárás során - jelentette be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.
2012. szeptember 12-én hazánkba látogatott az Európa Tanács Nyelvi Karta Szakértői Bizottságának delegációja. A delegációt a magyar küldöttség vezetőjeként Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára fogadta. Az egész napos tárgyalássorozatot az államtitkár mellett dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár vezette. Közlemény.
Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára 2012. szeptember 12-én hivatalos látogatáson fogadta Daria Krstičević első miniszterhelyettes asszonyt, akit a tavaszi horvátországi választásokat követően neveztek ki az újonnan megalakult Határon Túli Horvátok Hivatalának élére. Közlemény.
Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) pályázata, amely a roma kulturális események megvalósításához és egyéb, kulturális tartalmak és termékek létrehozásához nyújt támogatást. Közlemény.
A fedélzeten ott volt a 33 sportolóból 28, továbbá 17-en a kísérő személyzetből. A versenyzők képviseletében ezzel a járattal utazott haza többek között a teljes úszó- és a vívóválogatott, a sportlövők és az atléták. A 14 érmet gyűjtő - 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal - hazatérő sportolók közül csak a cselgáncscsapattal korábban hazatért Szabó Nikolett hiányzott, a 70 kg-osok között bronzérmes versenyző azonban ott volt a budapesti köszöntők között.
Szakmailag és finanszírozási szempontból is évtizedekig működőképes lehet az a rendszer, amely a korábban megyei fenntartású múzeumokat és könyvtárakat a települési önkormányzatokhoz rendeli január 1-jétől - mondta el L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságában a törvényjavaslatról.
Az Index szeptember 3-ai cikkében súlyosan sértő valótlanságokat állított elődömről, Szőcs Géza volt kulturális államtitkárról és a Nemzeti Kulturális Alap működési mechanizmusáról. Közlemény.
A finnugor mozgalom kiállta az idők próbáját, hiszen a húsz év alatt egyre több népet, azok intézményeit és polgári szervezeteit foglalja magában - hangsúlyozta L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Finnugor Népek VI. Világkongresszusát záró beszédében Siófokon.
A finnugor népek együttműködése sikeresen kiállta az idő próbáját, és 20 év alatt jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy egyre több népet és azok képviselőit, intézményeit és polgári szervezeteit foglalja magába – olvasható a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának zárónyilatkozatában. A háromnapos esemény záró plenáris ülésén beszédet mondott L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. Közlemény.