Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Természetbeni támogatásként Erzsébet-utalványban kapja több mint 600 ezer gyermek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt 2012 novemberétől. A természetbeni juttatás célzottan csak készétel, tanszer és ruházat vásárlására használható, a támogatottak így azt kizárólag gyermekükre fordíthatják. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülő lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, azokról a jegyző dönt.
Szervezetileg és helyileg is a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Igazgatóságához került november 6-ai hatállyal az eddig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalon (KÖH) belül működő Előadó-művészeti Iroda.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága sajnálattal értesült arról, hogy a több mint száz éve filmszínháznak otthont adó, az egykori Szindbád mozi helyén jelenleg üzemelő Kino működtetői az intézmény bezárása mellett döntöttek.
A korábbi kormányok idején éveken keresztül semmi sem történt a kábítószer fogyasztás visszaszorítására, pedig 2004-től mind nagyobb bajt jeleztek a felmérések. Már a 14 évesek körében mérték az első kipróbálást, s a fiatalkorúak mintegy 1/3-a kipróbált valamilyen tudatmódosító szert. A kormány új drogpolitikája e folyamatok megállítását és visszafordítását tűzte ki célul: a droghasználat kiszorítását az iskolákból, szórakozóhelyekről, a prevenció előtérbe helyezését, a családok és a közösségek megtartó erejének erősítését, a teljes felépülésre koncentráló kezelések támogatását. Közlemény
Sója Miklós parókus élettörténetét állította példaként Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azok elé, akik a romák segítésével, hátrányos helyzetűek felzárkózásával foglalkoznak. Hangsúlyozta, hogy öröksége, a hit és a szeretetteljes oktatás-nevelés segítségével történő felzárkózás a mai napig él ezen a településen, és ebben valóban látható a kiút lehetősége.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár adja át 2012. november 7-én a 20 éve alapított Gérecz Attila-díjat a Magyar Írószövetségben. Az irodalmi díjat fiatal, elsősorban első kötetes alkotók kaphatják meg.
Oroszország finnugor népeinek kulturális napjai kezdődtek ma a budapesti Orosz Kulturális Intézetben. Az ünnepélyes megnyitón Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár mondott beszédet.
Koreai filmhét kezdődött Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, melyet L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitott meg 2012. november 5-én. Az idén immár ötödször megrendezett filmhét azért különleges, mert kizárólag, Kim Ki-duk rendező filmjeit vetítik.
A területileg illetékes XIII. kerületi önkormányzat nem adta meg a működési engedélyt a fővárosi Szabolcs utcában kialakított hajléktalan gondozóra, ezért a 345 millió forintos beruházás keretében létrejött egészségügyi centrum nem fogadhatja a rászorulókat. Közlemény.
A francia szocialista és a magyar jobboldali kormány számos területen hasonló programokat indít, ami annak a jele, hogy olyan konkrét társadalmi problémák megoldásában, mint a romák integrálása, a foglalkoztatás, a kultúra támogatása vagy a nők munkavállalásának a kérdése, a nagypolitika szintjén működő klasszikus jobb-baloldali ideológiai ellentétek zárójelbe kerülnek - mondta kedden Párizsban az MTI-nek Balog Zoltán.