Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A kormány november 21-i ülésén első olvasatban tárgyalta a 2013. évi felsőoktatási felvételi keretszámokat, amelyeknek változtatása mellett döntött. Közlemény.
Bővülhet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) létszáma és emelkedhet a rendes és levelező tagok járadéka. Többek között erről is döntött a kormány tegnapi ülésén, amikor elfogadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MMA egyetértésében készült előterjesztést. Közlemény.
Nyolcszáz millió forint támogatást kap a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Voit orgonáinak restaurálására és rekonstrukciójára – mondta el L. Simon László kultúráért felelős államtitkár sajtótájékoztatóval egybekötött sajtóbejáráson 2012. november 22-én.
Országos jelentősége okán 12 megyei múzeumi szervezet állami fenntartásban, nagy állami múzeum tagintézményeként működik tovább januártól. Az erről szóló döntést tegnap hozta meg a kormány.
A kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzat terhére 20 millió forint támogatást biztosít az A38-as hajó működtetői számára koncertek megvalósításához, illetve a kiemelkedő produkciókat megörökítő video- és hangfelvételek készítéséhez.
Idősek, megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők és hozzátartozóik számára válik egyszerűbbé, gyorsabbá a szociális ellátások igénylése, megállapítása és folyósítása. Közlemény.
A 2012. július 16. és 26. közötti miniszterelnöki konzultációs sorozat során a kormány megtárgyalta és elfogadta a pénzügyi (patika-) alapról és a gyógyszertári szolgáltatási díjról szóló koncepciót. Közlemény.
Jelentős médiaérdeklődést váltott ki, hogy a kutatóegyetemek – az év végi költségvetési zárolásra hivatkozva – bezárnak december utolsó hetében. Közlemény.
2012. november 13-án véget értek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák, ma pedig megkezdődnek a középszintű szóbeli érettségik. A vizsgákat 2012. november 22. és november 30. közötti időszakban – a vizsgabizottságot működtető intézmények (középiskolák és kormányhivatalok) által meghatározott napokon – bonyolítják le. Közlemény.
A mai napon a hvg.hu-n „Nem ismeri fő művét, mégis Nyírővel dicsekszik a miniszter” címmel jelent meg egy cikk, amely kapcsán szeretnénk felhívni a szerző figyelmét, hogy a választ nem Balog Zoltán miniszter, hanem Halász János államtitkár írta alá, mint ahogy az a cikkben belinkelt levélből egyértelműen látható. Közlemény.