Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a héten két pályázatot írt ki a magyarországi nemzetiségek számára – emelte ki Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Nemzetiségi Önkormányzatok XVIII. Interetnikus Találkozóján tartott előadásában november 5-én, Sátoraljaújhelyen. Közlemény.
Hatmillió forint működési támogatást biztosít miniszteri tartalékkeretből a kiemelten fontos feladatot ellátó balatonfüredi Magyar Fordítóház részére Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A köznevelési rendszer átalakítása során a kormány eredeti elképzelése az volt, hogy minden önkormányzati oktatási intézmény fenntartását és működtetését állami kézbe veszi. Az önkormányzatok kérésére azonban megadta a lehetőséget, hogy maguk döntsenek arról, tudják-e, akarják-e az iskoláikat működtetni. Közlemény.
2014 elején adhatják át az 1996 óta félkész állapotban lévő Tüskecsarnokot, és a multifunkcionális létesítmény később egy uszodával is bővülhet - közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára.
A hajléktalanok társadalmi integrációjára ír ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A 917 millió forintos keretösszegből a fedél nélküli emberek ellátásával foglalkozó intézmények igényelhetnek forrásokat december 15-étől - jelentette be Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.
Közel négyszáz, a felsőoktatásban tanuló hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntésének köszönhetően. A minisztérium az „Út a felsőoktatásba” esélyteremtő ösztöndíj- és önköltségtámogatási program pályázati kategóriában mind a 399 érvényes pályázatot benyújtónak megítélte a támogatást. Közlemény.
A Kultúráért Felelős Államtitkárság közzéteszi a nyilvános könyvtárak aktualizált címjegyzékét.
Egymilliárd forint értékben írt ki pályázatot a közösségi terek hosszú távú működését segítő, többfunkciós közművelődési fejlesztésekre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Csupán találgatás minden olyan kijelentés, ami azt sugallja, hogy a hazai felsőoktatási intézmények helyett a fiatalok egyre többen választják más országok egyetemeit. A szándékról szóló felmérések sem alapozzák meg a növekvő elvándorlást. Közlemény.
A kormány megkezdte a társadalmi felzárkózás ügyének hatékony szakpolitikai alapjait megteremtő monitoring rendszer felépítését. Ennek a rendszernek az előkészítése és elindítása olyan mérföldkő, amely nagy adóssága és hiányossága volt az előző kormányoknak. A rendszer feltöltése után jövő májusban elkészülhet az első jelentés, amely konkrét adatokon alapuló hiteles képet ad a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia végrehajtásának aktuális állapotáról. Erről Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára levélben tájékoztatta Szabó Tímea LMP-s országgyűlési képviselőt, akinek a nyilatkozata azt bizonyítja, hogy nem megfelelően tájékozódott a témában. Közlemény.