Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Teljes egészében megkapják az idei évre megítélt támogatásukat a független színházak, miután a kormány döntött arról, hogy a kulturális területnek összesen közel 1,1 milliárd forintot juttatnak vissza. Közlemény.
A kormány legutóbbi ülésén született döntés értelmében 2013-tól változik az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács (ESZTT) összetétele és részben feladata is. Közlemény.
A közösségszervező munka elismerésére Lukács Móricról elnevezett díjat alapított Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere civil szakemberek, szervezetek számára. A díjat minden évben, szeptember 15-én, az író születésnapján adják át. Közlemény.
Nyolc speciális elektromos ágyat, ruhaneműt, gyümölcsöt, zöldséget és édességet tartalmazó ajándékcsomagot adott át fogyatékkal élőknek Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön polgárdi-tekerespusztai Fogyatékos Emberek Ápoló-gondozó Otthona és Rehabilitációs Intézetének lakói számára.
Január végéig hatvan új mentőautó érkezik a mentőszolgálathoz, a szokásos év végi "kasszasöprésből" pedig 27 milliárd forintot kapnak kórházak, egészségügyi szolgáltatók. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jelentette be pénteken Budapesten.
Az emberi erőforrások minisztere csak a 2014-es felvételi eljárásban állapíthat meg 240 pontnál magasabb minimumot a felsőoktatásba jelentkezőknél - nyilatkozta az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Az emberi erőforrások minisztere, oktatásért is felelős tárcavezető döntött arról, hogy a 2013. évi általános felvételi eljárásban felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben mely szakokon vehető igénybe magyar állami ösztöndíj. Idén kizárólag a ponthatárok minimumát határozza meg, amely a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban felvételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezer főnél. Ez alsó határ, ennél csak magasabb lehet ez a szám. Közlemény.
Kiemelt projekt keretében fejlesztik a koragyermekkori alapellátást a következő több mint két évben - jelentette be az egészségügyi államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter közölte, a kormányzat azt szeretné, ha csak a felsőoktatási intézmények kapacitása szabna határt a felvehetők létszámának. A tárcavezető csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában megerősítette, hogy még karácsony előtt kész tárgyalni a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselőivel.
Pénzügyileg és szervezetileg is erősödött idén a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) – mondta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, az alap alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen többek között az art mozik, a kulturális fesztiválok és a folyóiratok támogatásának átalakításáról is beszámolt.