Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az előző kormányok idején jelentős összegeket vontak ki a közoktatásból, amelynek következményeként 2806 iskolát szüntettek meg, illetve vontak össze nagyobb településeken működő intézményekkel. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működése garantálja az eredményesebb, igazságosabb és jobb iskolarendszer létrejöttét. A rendszer megújításából adódó előnyök már rövidtávon is érzékelhetőek lesznek.
Az anyaországi nemzetiségi pedagógus-továbbképzések és a nemzetiségi táborok támogatására pályázhatnak március 31-ig a nemzetiségek az Emberi Erőforrások Minisztériumának most megjelent kiírásán, melyet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tett közzé. Közlemény.
Olyan jó minőségű lakópark épül Ócsa szomszédságában a bajba jutott devizahiteles családok számára, melyre büszkék lehetünk - jelentette ki az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár és Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár szakmai egyeztetést folyatott Szabó Bencével, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárával, ahol áttekintették a folyamatban lévő és az idei előrelátható sportszakmai ügyeket.
A sport területén megvalósult társadalmi felzárkózást támogató jó gyakorlatokat elemezték azon a workshopon, amelyet a társadalmi felzárkózásban érintett szakembereknek szervezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma január 15-én, Budapesten. Közlemény.
A nem állami, nem helyi önkormányzati közoktatási intézményfenntartó köteles elszámolni a normatív támogatás felhasználásáról.
A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat (a továbbiakban: Kormányhatározat) az abban foglalt feladatok végrehajtásáért felelősként az érintett minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt nevezi meg. A Kormányhatározat tehát nem állapít meg semmilyen feladatot a nem miniszter által vezetett (irányított vagy felügyelt) intézményekre nézve. Ebből következően a helyi önkormányzatok által fenntartott intézmények, továbbá a helyi önkormányzat önkormányzati hivatala vagy polgármesteri hivatala jogviszonyaira, így az általuk foglalkoztatott közalkalmazottakra, valamint a helyi önkormányzati feladatok ellátására kötött megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatott személyekre a Kormányhatározatban foglaltakat nem kell alkalmazni.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közigazgatási Államtitkársága által 2013. január elején kiküldött, a közalkalmazottak nyugdíjazásával kapcsolatos tájékoztató levél célja, hogy felhívja a munkáltatók figyelmét a jogszabályok szerinti eljárásrendre és a kapcsolódó jogszabályokra, így arra, hogy az intézkedéssel érintettek felmentésének indoka kizárólag a közalkalmazott nyugdíjazásának ténye lehet. Közlemény.
A tavalyi év végén jelentős előrelépés történt az kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés érdekében. Közlemény.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sajtó- és Kommunikációs Főosztályának közleménye.