Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Tizennyolc cég, önkormányzat, illetve oktatási intézmény kapta meg a "fogyatékosság-barát munkahely" díjat szerdán Budapesten. Az elismerést azok vehetik át minden évben, akik nyitottak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására.
A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia összetett és hosszú távú beavatkozásokat határoz meg a halmozottan hátrányos helyzetű területeken, közösségekben élők felzárkóztatására, hátrányainak csökkentésére minden ágazatra, így az oktatás és képzés területére vonatkozóan is. A kormány által megteremtett esélyegyenlőségi hálóban a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok esélyeit javító, egymásba kapcsolódó programok minden korosztály számára rendelkezésére állnak. Az elmúlt fél évben négy olyan pályázati konstrukció is megjelent, mely területileg az egész országot lefedi, különös figyelemmel a hátrányos helyzetű kistérségekre. Közlemény.
Az indiai festészet egyik legmegbecsültebb alakja, a magyar származású Amritá Sher-Gil születésének századik évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a művész szülőházánál Budapesten. Az eseményen beszédet mondott Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára és Gauri Shankar Gupta, India magyarországi nagykövete is.
A tankerületi rendszer kialakításának fő célja teljesült: igazságosabb, biztonságosabb, jobb színvonalú lesz a közoktatás, és az átállásból a diákok, a szülők és a pedagógusok a hétköznapokban nem vehetnek észre semmit – emelte ki a közoktatásért felelős helyettes államtitkár az Együtt a jó iskoláért elnevezésű országjáró körútjának veszprémi sajtótájékoztatóján.
Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az „Együtt a jó iskoláért” országjáró körútjának szegedi állomásán hangsúlyozta: a legfőbb cél a biztonságos és igazságos, minden gyermek számára hozzáférhető, magas színvonalú iskolarendszer megteremtése.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon hivatalában fogadta a Magyar Rektori Konferencia elnökségét. Közlemény.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője átvette a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének petícióját, melyben kedvezőbb nyugdíjat kíván elérni az érdekképviseleti szervezet. Közlemény.
Elindult a debreceni Nagyerdei Stadion építése, megkötötték a szerződést a kivitelezést végző konzorciummal. Simicskó István sportért felelős államtitkár a bejelentést követően elmondta, hogy a kormány támogat és segít minden alkotó, értékteremtő munkát.
A kormány nagyrabecsüli a bányászok áldozatos munkáját és mindent megtesz azért, hogy az őket megillető ellátásokat megkapják. Gondoskodott arról, hogy a bányászok egészségkárosodási járadéka, továbbá az átmeneti bányászjáradék a mindenkori nyugdíjemeléssel azonos mértékben, idén januártól 5,2 %-kal emelkedjen. Közlemény.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Hegedűs Loránt nyugalmazott református püspök, a Református Zsinat volt elnökének elhunyta alkalmából részvétét nyilvánítja ki.