Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Már rövidtávon is eredményes a kormány családpolitikája

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. február 21. 11:25

A legfrissebb, 2012-es felmérés szerint az élveszületések száma 2,6 százalékkal, mintegy 2 250 fővel nőtt 2011-hez képest. Korábban, az egyébként is csökkenő születésszám az MSZP-kormány családellenes intézkedésének következtében zuhanni kezdett. Ezt a tendenciát sikerült három év alatt megfordítani. Közlemény.

PROGRESS – „Határtalan egyenlőség” projekt (+videó)

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. február 21. 9:45

Az EMMI által megnyert „PROGRESS – Határtalan Egyenlőség” elnevezésű pályázati program keretén belül megvalósított „TalálkozóPont Program” az EU PROGRESS Közösségi Foglalkoztatási és Társadalmi Szolidaritási Programja keretében valósult meg.

1,4 milliárdra pályázhatnak az előadó-művészeti szervezetek

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. február 20. 16:27

Közel másfél milliárd forintra pályázhatnak 2013-ban a nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező színházak, táncegyüttesek, illetve zenekarok és énekkarok működésük és szakmai programjaik támogatására. Közlemény.

Felzárkózási programok segítik a hátrányos helyzetű településeket

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2013. február 20. 12:29

A kormány elsődleges feladatának tekinti a társadalmi felzárkózás fejlesztését, ezért mintegy 101 település 2657 családjának nyújt segítséget a Szociális Földprogram jóvoltából. A társadalmi felzárkózásban érintett szakembereknek szervezett tegnapi workshopon Langerné Victor Katalin az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára elmondta, a vidékfejlesztés a foglalkoztatáson túl a közösségek életben tartásáról is szól, a helyi közösségek összetartó ereje pedig segíti a hátrányos helyzetben élőket. A megnyitón V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár hangsúlyozta, a következő időszakban a vidékfejlesztés egyik hangsúlyos eleme lesz a szegénység elleni küzdelem. Közlemény.

Iparművészeti Múzeum szecessziós kincseiből mutatnak be válogatást Rómában

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. február 19. 17:20

A budapesti Iparművészeti Múzeum (IMM) gyűjteményéből válogatott közel száz műtárgyat mutat be az olasz fővárosban a magyar-olasz kulturális évad kiemelkedő eseményeként megrendezett, Tiffany, Gallé és a szecesszió mesterei című kiállítás, amelyet kedd este nyit meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a római Capitoliumi Múzeumban.

Folytatódnak a Felsőoktatási Kerekasztal tárgyalásai

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2013. február 19. 15:41

Az eredeti ütemezésben folytatódnak a Felsőoktatási Kerekasztal tárgyalásai. A HÖOK – zömében technikai jellegű – kívánalmai már eddig is teljesültek: a Felsőoktatási Kerekasztal plenáris, illetve munkacsoport ülései előre egyeztetett időpontokban zajlottak, a tárgyalások utáni sajtótájékoztató biztosította a nyilvánosságot. A Felsőoktatási Kerekasztal – ami a hallgatók legitim érdekvédelmi szervezete és a kormány egyeztető fóruma –, hivatott dönteni az adott kérdés rendezéséhez szükséges jogszabály-módosításokról is. Közlemény.

Indul az idei bértárgyalás az egészségügyben

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2013. február 19. 14:36


Március hetedikén kezdődnek a szakmával az idei bértárgyalások, amelyek keretében az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága célzottan oda fog figyelni azokra, akik kimaradtak, vagy arányaiban nem megfelelően részesültek a tavalyi bérfejlesztésből - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Ápolók Napján tartott ünnepségen. Közlemény.

L. Simon László Hajdúnánásra látogat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. február 19. 13:35

A helyi kulturális intézmények működése, szakmai programjainak megismerése céljából utazik L. Simon László kultúráért felelős államtitkár Hajdúnánásra 2013. február 20-án.

A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésről tárgyalt Asztalosné Zupcsán Erika

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. február 18. 18:46

A Nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolásáról szóló ENSZ egyezmény (CEDAW) magyarországi végrehajtásáról Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár vezetésével 25 fős delegáció számolt be Genfben február 14-én. A küldöttségben az érintett tárcák mellett a bírói kar, az ügyészség, az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a KSH képviselői vettek részt. Közlemény.

Fotókiállítással a megújult életekért (+videó)

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2013. február 18. 13:29

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár nyitotta meg az országgyűlés irodaházában azt a fotókiállítást, mely a szervadományozás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.