Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Az összes gyerekház működése biztosított idén

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 30. 12:24

A hazai költségvetésből idén 43 Biztos Kezdet Gyerekház részesül összesen több mint 290 millió forint juttatásban. A 2013. évi támogatási feltételek kedvezőbbek az előző évinél, hiszen a gyerekházak fenntartói rendkívüli segítséget, egységesen 2 millió forintos előleget kaptak március elején a hiánypótló programjaik fenntarthatósága érdekében.

Ifjúsági Nap az Országgyűlésben

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2013. május 30. 11:38

Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg a Parlamenti Ifjúsági Napot, amelyen a fiatalok bepillantást nyerhettek az Országgyűlés működésébe, megismerhették a demokrácia alapintézményét, illetve a törvényhozás helyszínét, az Országházat. A fiatalok emellett játékos formában próbára tehették az Európai Unióról szóló ismereteiket is.

Az UNESCO sportminiszterei a mindennapos testnevelésről értekeztek

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2013. május 29. 17:31

Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára a mindennapos testnevelés bevezetéséről és a fiatalkori sportolás fontosságáról beszélt az állami sportvezetők nemzetközi konferenciáján (MINEPS V.) május 29-én Berlinben. Közlemény.

Klinghammer István a Elsevier Konferencián

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 29. 17:29

A készülő tudománypolitikai stratégia nagy hangsúlyt fektet a tudományos tartalmakhoz történő hozzáféréshez. Cél, hogy a hazai intézmények részt tudjanak venni tudományos közzétételi rendszerekben, ugyanakkor bővüljön a hozzáférés a tudományos adatbázisokhoz és folyóiratokhoz, szoros együttműködésben a kiadókkal, szolgáltatókkal.

Másfél milliárd forint többlettámogatást kap a Nyugat-Magyarországi Egyetem az EMMI-től

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 29. 16:01

A Nyugat-Magyarországi Egyetem mintegy 1,5 milliárd forint többlettámogatást kap az idei évben a Minisztériumtól. Az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága és az Egyetem közötti szerződés megkötését követően, amely folyamatban van, a minisztérium a nyári hónapokban a Nyugat-Magyarországi Egyetem részére 365 m Ft-t utal át a 1,5 milliárd forintból.

Nyolcszázmillió forint tehetséggondozó nyári programokra

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2013. május 29. 15:47

Ebben az évben 802 millió forint jut tehetséggondozó nyári programok megrendezésére. A sikeres pályázóknak az elnyert összeget szeptember 30-áig kell felhasználniuk.

100 millió forint keretösszegű pályázat tájházaknak

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. május 29. 15:42

Ettől az évtől csaknem 100 millió forintos keretösszegben tájházak is pályázhatnak a közgyűjteményi fejlesztési program keretében. – jelentette be Halász János azon a sajtótájékoztatón, melyen a civil szervezetek és stratégiai partnereik összefogásával megvalósuló Vidékjáró programsorozat ismertették.

Kezdődik az 55. Velencei Képzőművészeti Biennále

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. május 29. 13:52

Idén 55. alkalommal rendezik meg a Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítást, melynek megnyitója május 30-én lesz. A Biennálén Magyarország Asztalos Zsolt installációjával képviselteti magát. A kiállítást az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozza. Közlemény.

Kijevben tárgyalt Latorcai Csaba

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2013. május 29. 11:01

A Magyarországon élő nemzetiségek kulturális autonómiája kiterjesztésnek új lehetőségeit ismertette kijevi tárgyalásain Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj alapításáról döntött a kormány

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. május 28. 18:49

Felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező, ötkarikás sportágakban szereplő, olimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki éremesélyesnek számító versenyzőknek adható Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj alapításáról döntött a kormány.