Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Emléktáblát avattak Halmos Béla népzenekutató tiszteletére

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. május 9. 16:34

Emléktáblát avattak pénteken Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész tiszteletére volt lakásánál, a budapesti Forint utca 3-as számú ház falán.

Kárpátaljai cserkészek kapták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. május 9. 16:27

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat. A díjátadó ünnepségen beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az elismerést Mádl Dalma, a néhai államfő, Mádl Ferenc özvegye adta át május 9-én a fővárosban.

Az emelt szintű angol nyelvi érettségi vizsgáról

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2014. május 9. 14:48

Az angol nyelvi emelt szintű érettségi Hallott szöveg értése vizsgarészével kapcsolatban valóban érkeztek észrevételek a hivatalhoz.

Ünnepélyes szoboravatás az ELTE-n

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, 2014. május 9. 14:10

Dr. Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár és Dr. Mezey Barna rektor leplezte le Pázmány Péter szobrát, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épülete előtt pénteken. A szoboravató ünnepségen jelen volt Kövér László az Országgyűlés Elnöke.

Balog Zoltán képzőművészeti ösztöndíjakat adott át

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. május 9. 11:17

Hét képzőművésznek adta át a Római Magyar Akadémia idei képzőművészeti ösztöndíjait pénteken Budapesten az emberi erőforrások minisztere.

Ma német nyelvből érettségiznek a diákok

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2014. május 9. 10:01

A mai napon (2014. május 9.) 8 órától a német nyelv írásbeli érettségi vizsgáira kerül sor. Német nyelvből középszinten 1.030 helyszínen 19.588-an, emelt szinten 66 helyszínen 2.525-en vizsgáznak.

Eredményes volt az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatói posztjára kiírt pályázat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2014. május 9. 8:51

Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatói posztjára kiírt pályázat eredményesen zárult, ennek nyomán Dr. Jákó Kinga került az intézmény élére.

40 millió forint összegű támogatás a határon túli nyári akadémiák megszervezésére

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2014. május 8. 16:43

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014 áprilisában meghívásos pályázatot hirdetett a határon túli magyar pedagógus szövetségek és szakmai szervezetek által szülőföldön megrendezendő, a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítését szolgáló nyári akadémiák megszervezésének támogatására.

Roma kulturális fesztivál vasárnap Budapesten

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2014. május 8. 16:37

Muzsika, táncház és kiállítások mellett ételkóstoló, divatbemutató és vásár is várja az érdeklődőket a Cigánykerék - Roma Értékek Kulturális Fesztivál ingyenes budapesti programsorozatán vasárnap az Akvárium Klubban.

Festetics-bútorok kerültek vissza a keszthelyi kastélyba

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. május 8. 14:52

Többségében a budapesti Iparművészeti Múzeum raktárában őrzött, egykor a Festetics-család tulajdonában lévő bútorok kerültek vissza a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumba - jelentette be csütörtökön Halász János a Balaton-parti városban tartott sajtótájékoztatón.