Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

RSS feliratkozás
Találatok száma: 30

Hírek

Alfa program: 166 millió forint önkormányzati múzeumok kiállításaira

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2012. július 30. 13:51

Öt település hat múzeumi programja részesül összesen 166,4 millió forint támogatásban idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Alfa programja keretében.

Példaértékű összefogás a hátrányos helyzetűek felzárkózásáért Ózdon

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 30. 13:37

Látványos eredményt hozott az állam, a vállalatok, a városvezetés, a civilek és a lakók együttműködése az ózdi Velence- és Hétes-telepen, ahol lezárult az a féléves projekt, amely a mélyszegénységben élő családok számára biztosít kitörési lehetőséget komplex program keretében. Ennek alkalmából adta át Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter július 30-án az Ózdi TKKI Csillagpont Szolgáltatóházat. Közlemény.

Áder János, Czene Attila, és Szekeres Pál is a nyitóünnepségen

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2012. július 27. 17:21

Száznál több elnök, miniszterelnök és koronás fő, köztük Áder János, Magyarország köztársasági elnöke lesz jelen péntek este a londoni olimpia megnyitóján.

Szeptemberben megalakul az új betegjogi központ

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2012. július 26. 16:28

A Kormány tegnapi döntésének megfelelően szeptembertől új, önálló központi hivatal – az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) – kezdi meg működését.

A helyi önkormányzatok által fenntartott muzeális intézmények 2012. évi szakmai támogatására kiírt pályázat eredménye

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2012. július 25. 14:43

A közismert néven Alfa programként ismert támogatást 2004 óta igényelhetik a helyi önkormányzatok, az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére. A felosztott költségvetési támogatás a 2012. évben rendelkezésre álló összeggel (166,4 millió Ft) meghaladja a 2 milliárd Ft-ot, így méltán állíthatjuk, hogy évtizedek óta az első mérhető eredményeket hozó, hosszú távú változásokat előidéző szakmai programról van szó, melynek sikeres és következetes végrehajtása a teljes magyar múzeumi hálózat munkáját befolyásolja, jelentősen hozzájárulva a kulturális vidékfejlesztés feladataihoz is.

Továbbra is vonzó és nyitott a felsőoktatás

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2012. július 25. 11:21

A felsőoktatási helyettes államtitkár szerint az előző este nyilvánosságra hozott ponthatárok azt mutatják, hogy a felsőoktatás továbbra is nyitott, vonzó és általánosan hozzáférhető a fiatalok számára.

Vissza kell állítani a díjak presztízsét

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2012. július 24. 16:28

A művészeti díjakat is érintő rendelettervezet módosításának előkészítése érdekében találkozott július 24-én 29 szakmai szervezet képviselőjével L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős államtitkára. A résztvevők egyetértettek abban, hogy vissza kell állítani az állam által adományozott díjak presztízsét.

Új közösségi színtér Baranyában

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 24. 15:25

Felavatták a dél-baranyai aprófalvas térség új közösségi és szociális épületét.
Sikeresen zárul a 410 milliós Bizalom és Munka hazai finanszírozású mintaprogram. Sajtóközlemény.

Idén is kiosztják a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2012. július 24. 14:44

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztálya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ valamint a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége közösen hirdeti meg 2012-ben a Múzeumpedagógiai Nívódíj nyílt pályázatát.

Van kiút a mélyszegénységből

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2012. július 24. 14:29

Már megszületésüktől segítik azokat a gyermekeket, akik nagyon nehéz körülmények között élnek - mondta a helyettes államtitkár a 180 percben.

A kormány döntött, felgyorsulhat a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciója

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2012. július 23. 16:27

A kormány a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukcióját nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította. „Felgyorsulhat tehát az építési tervek engedélyeztetése és a kivitelezés.” - jelezte Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára.

Elfogadhatatlan a kaposvári zsidó temető sírjainak megrongálása

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2012. július 23. 16:14

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága megdöbbentőnek és felháborítónak tartja, hogy ismeretlenek vasárnapra virradóra ötvenhét sírt megrongáltak a kaposvári zsidó temetőben.

Erdei iskolát avattak Somogyszobon

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2012. július 20. 16:49

Erdei iskolát avattak pénteken Somogyszobon. A háromhektáros területen a helyi Mocz és Társa Magánerdészeti Kft. által megvalósított beruházást - amelyet az Európai Unió 65 százalékban, több mint 34 millió forinttal támogatott - Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára adta át.

A kormány támogatja a Pilisi Szlovákok Központja építésének befejezését

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2012. július 20. 14:59

Hamarosan befejeződhet Pilisszentkereszten a Pilisi Szlovákok Központjának beruházása. A magyar-szlovák kormányzati támogatással megvalósuló projekt befejezését - egy több éve húzódó folyamat lezárásaként - lehetővé tevő támogatási megállapodást Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Igor Furdík, a Határon Túli Szlovákok hivatalának vezetője, valamint - a támogatott közösség képviseletében - az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, Fuzik János július 20-án írta alá Pilisszentkereszten. Az új közösségi épület megépítésének célja a Magyarországon élő szlovákok nemzeti öntudatának, kulturális identitásának támogatása, és az anyaországgal történő kapcsolattartás elősegítése.

Kormányzati egyeztetések az egyházakkal

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 20. 12:32

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár látogatást tett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőinél.

„Praxis-váltás” program: a kétharmad már elkelt

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2012. július 20. 10:35

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága az év első felében meghirdette az úgynevezett „Praxis-váltás” programot. A rendelkezésre álló 300 millió forintos keret mintegy kétharmadát már elnyerték a pályázók. Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága és az Országos Alapellátási Intézet közös közleménye

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának közleménye

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2012. július 19. 19:38

Az elmúlt két esztendőben a kormány olyan intézkedések sorát fogadta el, melyek javítják az oktatás színvonalát, minden gyermek számára biztosítják a jó minőségű oktatáshoz az egyenlő hozzáférés esélyét, megteremtik annak lehetőségét, hogy az iskolákból a fiatalok korszerű, versenyképes, az egyéni boldogulásukat garantáló tudással kerüljenek ki.

Soltész Miklós: az időseket és fiatalokat egyaránt támogatja a kormány az Erzsébet-táborokkal

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2012. július 19. 16:37

A rászoruló időseket és fiatalokat egyaránt támogatja a kormány az Erzsébet-táborokkal; az idén hárommilliárd forintból több mint 85 ezer ember üdültetése válik lehetővé - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 19. 16:05

Balog Zoltán miniszter az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közigazgatási államtitkárának dr. Lengyel Györgyit kérte fel, aki a mai napon vette át kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Gyulai István emlékverseny - Sanya Richards-Ross ismét indul

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2012. július 19. 14:01

A tavalyi évhez hasonlóan ismét indul az augusztus 20-i Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon a kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok Sanya Richards-Ross.

Magyarország „kultúriparának” fővárosa a Városliget lesz

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2012. július 18. 16:50

Magyarország „kultúriparának” fővárosa a Városliget lesz – jelentette ki L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, miután Baán László kormánybiztossal felkereste Magyarország leglátogatottabb kulturális-turisztikai intézményét, az idén egymillió vendéget fogadó Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Gyorsul nyugdíjügyekben az adategyeztetés a kárpátaljai magyarok érdekében

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2012. július 18. 16:37

Hazánkba látogatott az Ukrán Nyugdíjalap Igazgatóságának elnöke abból a célból, hogy felgyorsuljon az adategyeztetés a biztosítottak érdekében.

31 millió forintra pályázhatnak a gyermekeket nevelő családok közösségei közös pihenésük támogatására

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2012. július 18. 16:26

"Pihenjünk közösen!" címmel pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet a gyermekeket nevelő családok közösségeinek - Magyarország területén megvalósuló - együttes pihenését és egyúttal a pályázó szervezetek közösségépítő, a családi értékeket, a nemzedékek közötti szolidaritást pozitívan megjelenítő és népszerűsítő programjainak támogatására.

Miniszteri ösztöndíj a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2012. július 18. 9:28

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) és mesterképzésre felvételt nyert, horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Miniszteri ösztöndíj a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2012. július 18. 9:26

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) és mesterképzésre felvételt nyert, ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Miniszteri ösztöndíj a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2012. július 18. 9:22

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) és mesterképzésre felvételt nyert, szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Paralimpia 2012 - Csapatbúcsúztatás miniszteri részvétellel

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 17. 13:57

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is részt vett a magyar paralimpiai csapat keddi búcsúztatásán a városligeti TóPart rendezvényhelyszínen, ahol azt is bejelentették, hogy a Tesco adománygyűjtő akciójából több mint 35 millió forint gyűlt össze.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra - szerb

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 17. 12:17

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) képzésre, illetve nappali munkarendű mesterképzésre felvételt nyert, szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra - Kárpátalja

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 17. 12:13

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) képzésre,
illetve nappali munkarendű mesterképzésre felvételt nyert ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.

Pályázat miniszteri ösztöndíjra - horvát

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 17. 12:06

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) képzésre, illetve nappali munkarendű mesterképzésre felvételt nyert, horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.