Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Schmitt Pál mint a Kajak-kenu Világbajnokság fővédnöke érkezett ma Szegedre, az olimpiai központként működő Maty-éri pályára, ahol a ma délelőtt számos magyar versenyzővel zajló előfutamokat követően megkezdődtek a középfutamok is.
Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára csütörtökön öt külföldi állampolgárnak adta át a magyar kultúra külföldi megismertetéséért és terjesztéséért járó „Pro Cultura Hungarica” díjakat, amelyeket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter adományozott.
Elindult a Szociális Ágazati Portál, amely a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) TÁMOP 5.4.2. „Központi Szociális Információs Fejlesztések” című kiemelt projektjében készült el. A portált Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Szabóné Varga Valéria, az NRSZH főigazgató-helyettese mutatta be a hivatal épületében tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága a készülő nyelvoktatási stratégiáról az Origón megjelent álhírekkel kapcsolatban fontosnak tartja hangsúlyozni: nem rangsorolják a különböző nyelveket. A hírportál birtokába jutott munkaanyagban a szaktárca nem az angol nyelv háttérbe szorítását javasolja, pusztán egy szakmai körökben folyó vitára utal.
Kiemelkedő munkájuk elismeréseként tizenöten vehették át augusztus 18-án dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkártól a Trefort Ágoston-díjat a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott ünnepségen.
Augusztus 17-én a kajak-kenu világbajnokság helyszínére érkező sportért felelős államtitkár, Czene Attila az esemény védnökeként köszöntötte a vb-re ellátogató Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség vezetőit, valamint a szervezésben közreműködő szakembereket. A magyar kormány mintegy 450 millió forinttal biztosította a Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ fejlesztését, és további 325 millió forinttal támogatta a rendezvényt.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából Érdemrendeket és Érdemkereszteket adtak át a Szépművészeti Múzeumban. Hatvanöten részesültek az állami elismerésekben.
A Magyarországi Katolikus Egyház és a Magyar Református Egyház által visszaigényelt ingatlanok tulajdoni helyzete rendezésének húsz éves folyamata zárult le, miután a Kormány mai ülésén támogatta az erre vonatkozó, 23, összesen 1374,7 millió Forint értékű volt egyházi ingatlant érintő tervezetet.
Beadási határidő: 2011. szeptember 20.
Beadási határidő: 2011. szeptember 15.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Daniel Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes aláírta a magyar kormány Izraellel kötött, oktatási és tudományos életet érintő együttműködési megállapodását. Az ünnepélyes eseményen részt vett Aliza Bin-Noun, Izrael Állam Magyarországra akkreditált nagykövete és Dorit Nachum Zats a Budapesti Izraeli Nagykövetség konzulja.
Egyre többen választják szabadidős sporttevékenységként a természetjárást – hangzott el az 50. Országos Kéktúra sorozat záróünnepségén, amit a túra utolsó állomásán, Hollóházán tartották 2011. augusztus 13-án, szombaton. A rendezvényen beszédet mondott Dechert Áron, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság Szabadidő-, Diák és Fogyatékosok Sportja Osztályának vezetője.
A nemzeti erőforrás miniszter a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelet 5-10. §-aiban foglaltak alapján döntött a AJKP-ban résztvevő fenntartók támogatásáról. A támogatás a 2011/2012. tanévben időarányosan 4 hónapra, a 2011. szeptember 1 – 2011. december 31. közötti időszakra volt igényelhető.
Több mint 1 milliárd úgynevezett német pontot, vagyis 1,5 milliárd forint többletforrást biztosít a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a járóbeteg-szakellátást végző egészségügyi szolgáltatók részére a miniszteri tartalékkeret terhére. A most kiosztott összeg mintegy 95 százaléka az erre a célra felhasználható keretnek.
Beadási határidő: 2011. szeptember 15.
Czene Attila sportért felelős államtitkár fővédnökségével és a Sportért Felelős Államtitkárság támogatásával, 14. alkalommal rendezik meg a „Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedője” – elnevezésű versenysorozat döntőjét. Az augusztus 13-14-én zajló eseménynek az idei évben a Fejér megyei Perkáta lesz a házigazdája.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség európai uniós pályázaton közel 3,8 milliárd forint támogatást ítélt meg 20 egészségügyi intézmény koraszülött ellátáshoz szükséges eszközparkjának fejlesztésére.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára.
A kiemelt művészeti célok megvalósítására színházak részére kiírt pályázat 1. altémájának (Professzionális határon túli magyar előadó-művészeti szervezetek támogatása), 2. altémájának (Katona József produkciós pályázat), valamint 4. altémájának (Gyermek- és ifjúsági előadások bemutatása) eredménye.
Csütörtökön első ülését tartotta az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület. A tanácskozás részleteit és a szervezet jövőbeli feladatait Nyitrai Imre szociálpolitikai helyettes államtitkár ismertette sajtótájékoztatóján.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár csütörtökön fogadta azt az ötfős, magas rangú kínai építész delegációt, amely többek között a pekingi Expó magyar reprezentációjának részleteiről folytat tárgyalásokat a kulturális kormányzattal, Nagy Ervin országos főépítésszel, valamint Kálmán Ernővel, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökével.
Az új időpont 2011. szeptember 23. Több idő áll tehát rendelkezésre a pályázati anyagok elkészítéséhez. A pályázatíráshoz új, tájékoztató támogatási dokumentumot is kiadott a Sportért Felelős Államtitkárság, amely a pályázati dokumentumokkal együtt itt tölthető le.
A Kormány rendezni kívánja a tankönyvpiacon kialakult már-már átláthatatlan helyzetet – jelentette ki Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Közlemény a gyermekgyógyüdülőkben, egészségügyi intézményekben, rehabilitációs intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek oktatásához támogatásban részesülő fenntartókról és az elnyert támogatási összegekről.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közös közleménye a 2011. évi egyszerűsített eljárásban befogadott többletkapacitásokról.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az állami tulajdonú és a minisztérium szakmai felügyelete alatt működő Filharmónia Budapest Nonprofit Kft-t bízta meg azzal a feladattal, hogy a magyar kormány képviseletében vállaljon szerepet a Bánk bán Los Angeles-i előadásának előkészítésében és kezdje meg a tárgyalásokat közvetlenül a Los Angeles-i Operaházzal - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a Kultúráért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közös közleménye a tételes elszámolású eszközökre és nagy értékű műtétekre fordítható keretösszeg megemeléséről.
A valódi lábon állást támogatják, azokat a szervezeteket, amelyek a valódi társadalmi támogatottságot bizonyítják - mondta kedden Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkár-helyettese a köztévé Ma reggel című műsorában.
Az állatkert 145 éves fennállása alatt súlyos viszontagságok közepette is meg tudta őrizni kulturális jelentőségét - mondta a kedden tartott ünnepi alkalmon a kulturális államtitkár.
Beadási határidő: 2011. szeptember 9. 24.00 óra