Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Horvát nyelven is megjelent Szőcs Géza író, költő, politikus Limpopo, avagy egy strucckisasszony naplója című regénye a Croatica-Nova Stvarnost kiadónál.
Reggel 8 órától középszinten 16 idegen nyelvből, emelt szinten pedig 10 idegen nyelvből rendben megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés.
Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével rendezik meg május 26-27. között a Splash Sportfesztivált az AquaWorldben.
Az új épület egy megvalósult álom, amely a betegek gyógyulását fogja szolgálni – hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az Országos Onkológiai Intézet (OOI) új tömbjének átadásán, melyen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is részt vett.
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára is részt vesz a Magyar Sporttudományi Társasági által „SPORTTUDOMÁNY az EGÉSZSÉG és a TELJESÍTMÉNY SZOLGÁLATÁBAN” címmel rendezett három napos szakmai konferencia első két napján.
A Budapesti Tekézők Szövetsége e hét végén rendezi meg a Kató Ferenc Emlékversenyt Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével.
A program célja, hogy megkedveltesse a zöldségeket és gyümölcsöket az 1-4. évfolyamos általános iskolásokkal, mellyel hozzájárul az egészséges táplálkozási szokások kialakításához. Ezzel is elősegítve a túlsúlyosság és az elhízás elleni küzdelmet.
Komoly elismerésben részesült hazánk Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiája, a dokumentum megfelelően tükrözi a 2011-es soros uniós elnökség idején megfogalmazott és azóta teljesített célokat – derül ki az Európai Bizottság által ma kiadott, a nemzeti romaintegrációs stratégiákat értékelő közleményéből.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elítéli és visszataszító tettnek tartja Raoul Wallenberg budapesti szobrának meggyalázását!
Olasz nyelvből középszinten 131 helyszínen 498 vizsgázó, emelt szinten 22 helyszínen 365 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) 2012. május 17-én regisztrálta az ún. abortusztablettát. A készítmény regisztrációja elkerülhetetlen EU-tagállami kötelezettség, a tagországok számára kötelezően betartandó Európai Gyógyszerkódex előírása szerint történt. Közlemény.
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára ma ellátogatott a 2012. évi XXXI. Úszó Európa-bajnokságra Debrecenbe.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. május 31.
Véleményezési cím: eva.bozsik@emmi.gov.hu
Minden ember, aki nem adja fel az álmai, tiszteletet érdemel – hangsúlyozta a sportért felelős államtitkár kedden, a Speciális Olimpia Magyar Sport Házában tartott díjátadóján.
Francia nyelvből középszinten 205 helyszínen 793 vizsgázó, emelt szinten 25 helyszínen 577 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára is részt vett a Paralimpiát népszerűsítő autós vezetéstechnikai programon.
Hétfő reggel 8 órától a középszintű informatika gyakorlati vizsgájára, míg 14 órától az ének-zene, valamint egyes művészeti tárgyak középszintű írásbeli érettségi vizsgájára kerül sor.
Miniszteri szintre került a roma integráció ügye, ezért szorosabb és jobb hatásfokú lesz az együttműködés a romákat képviselő szervezettel - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Lakiteleken, az új roma politika első évének értékelésén.
A Kossuth-díjas festőművész, Szentadrássy István képeiből rendezett kiállításon a vendégeket Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára köszöntötte a debreceni Sesztina Galériában, pénteken.
A 17. alkalommal megrendezett Múzeumok Majálisán Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára május 19-én átadta Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program c. kiemelt projekt célja olyan ösztöndíjrendszer kiépítése, amely a kimagasló oktatási, kutatási, fejlesztési tevékenységek ösztönzésével hozzájárul a hazai felsőoktatás fejlesztéséhez. A most megjelenő ösztöndíj felhívásra a doktorjelöltek és a fiatal oktató-kutatók pályázhatnak bármely tudományterületről.
A Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program c. kiemelt projekt célja olyan ösztöndíjrendszer kiépítése, amely a kimagasló oktatási, kutatási, fejlesztési tevékenységek ösztönzésével hozzájárul a hazai felsőoktatás fejlesztéséhez. A most megjelenő ösztöndíj felhívásra a posztdoktorok pályázhatnak bármely tudományterületről.
Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár május 17-én Christoph Bergner-rel, a Német Szövetségi Köztársaság Belügyminisztériumának parlamenti államtitkárával tárgyalt Nagyváradon. A magyar és a német fél is egyetértett abban, hogy a magyarországi németek nélkülözhetetlen „hídépítő” szerepet töltenek be a két ország kapcsolatában.
Reggel 8 órától rendben megkezdődtek a spanyol nyelvi írásbeli érettségi vizsgák. Rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés.
Szőcs Géza az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtökön, Kolozsváron felavatta Végh Sándor zeneművész mellszobrát a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában.
Soltész Miklós a "Természetes család, mint érték és állami prioritás" című konferencián, csütörtökön Rigában a magyar kormány családpolitikai intézkedéseit emelte ki. Mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, minden egyes alkalommal fel kell venni a küzdelmet a családok érdekében.
Elfogadta a kormány az új Nemzeti alaptantervet (NAT). A dokumentumot méltatva az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: annak nemzetösszetartó ereje lehet.
Mindenütt rendben megkezdődtek a fizika írásbeli érettségi vizsgák.
A tanácskozáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, valamint a tárca összes államtitkára és további tisztségviselők.
Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportpolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével rendezi meg 2012. május 19. és 20. között a Békéscsabai Nemzetközi Szuper- és Félmaraton Kerékpáros és Görkori Túrát. A programot 15. alkalommal szervezi meg a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Klub.