Pedagógusok, tanítók, és tanárok nélkül nincs jövője Magyarországnak, a magyar nemzetnek - mondta Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg ösztöndíjak átadásán hétfőn a fővárosban.

A szaktárca vezetője kiemelte: elhatározott céljuk a tanári, tanítói szakma megbecsülésének növelése. Szerinte ez ott kezdődik hogy nem szakmának, hanem hivatásnak nevezik.

Balog Zoltán arról is szólt, hogy az önbecsülés, azaz, hogy az ember nélkülözhetetlen nem helyettesíthető. Az önbecsülés fontos eleme, hogy az ember bízhat a saját szakértelmében és a felsőoktatásban megszerzett tudásban, amire a későbbiekben építhet. Legalább ilyen fontos - folytatta -, hogy a pedagógusok a pályatársak szakértelmében is bízhassanak.

A tárca vezetője hangsúlyozta a tanárképzés megújításának fontosságát is, hogy ne lehessen a tanári diplomát csak úgy mellékesen megszerezni, és aztán mellékesen kezelni. Szerinte az sem mindegy, mikor hozza meg valaki a döntést a tanári diploma megszerzéséről. Azt szeretnék üzenni az ösztöndíjjal, hogy ezt a döntést az "első percben" meg kell hozni. A pedagógusdiploma ne csak ugródeszka legyen más karrierekhez, ne csak a felnőtté válás késleltetése legyen - fogalmazta meg a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Emmi

Balog Zoltán kitért arra is, néhány éve még lehetett valakiből 15 óra gyakorlat után tanár, a Bologna-rendszerben aztán ez fél évre nőtt. A jelenlegi kormány egy évet tart szükségesnek és helyesnek - jelezte. A tárca vezetője hozzátette: fontos, hogy az intézményrendszeren belül biztosítsák a szakma minőségét és a megbecsülését, hogy ne kívülről mondják meg ki a jó tanár és mi a jó teljesítmény. Erre szolgál a szakfelügyelet - mondta. A szigorú szakmai követelmények és az önálló gondolkodás ugyanakkor egyáltalán nincsenek egymással ellentmondásban - rögzítette.

Balog Zoltán szerint alapvető felismerés, hogy az iskolarendszer, az iskola nagy lehetőség a társadalom, a nemzeti közösség összetartó erejének erősítésben, és a szolidaritás kialakításában segíthet. Ebben nagyon fontos szerepük lehet az elsőgenerációs tanárértelmiségieknek - állapította meg. A tárca vezetője szólt arról, hogy az oktatás, a nevelés elsősorban nem szolgáltatás, hanem szolgálat és az utóbbit sohasem szabad összekeverni a szervilizmussal. Felidézve az oktatási átalakításokat, az életpálya elindítását hangsúlyozta: a munkának nincs vége. Az a küldetésük, hogy olyan utánpótlást biztosítsanak a tanári karnak, amely a jövőképet, a hivatás jelentőségét, az életpályát már látja maga előtt - fejtette ki, hozzátéve: amit elkezdtek, azt csak folytatni lehet.

Kép letöltéseFotó: Emmi

A miniszter szavai szerint új utat nyitottak a pedagógusi pálya választására ösztönözve, és az ösztöndíj végre hosszan tartó és elegendő anyagi hátteret, biztonságot teremt a pedagógushallgatók tanulmányainak idejére.

Balog Zoltán rámutatott: az ösztöndíj a jövő pedagógus társadalmának az egyik alapja, egyszerre reflektál a jövőre és a nevelés természetének "többességére", a felsőoktatást összeköti a közneveléssel. Távlati cél, hogy inspirálják a diákokat, egyre népszerűbb legyen a pedagógusképzés, és az ösztöndíj jelképe legyen a megújuló tanárképzésnek is - jelezte. Elmondta: 2012-ben négy kémiatanárt, 16 fizikatanárt, 28 biológia és 53 matematika szakos tanárt vettek fel a 2,5 éves osztott rendszerű mesterképzésre. Tavaly osztatlan képzésben 108 kémia, 107 fizika, 168 biológia és 248 matematika szakos hallgató volt.

Az osztatlan pedagógusképzésben részt vevő egyetemi és főiskolai hallgatók közül a havi 25, 50 és 75 ezer forintos ösztöndíjakban az 529 pályázó közül összesen 437-en részesülnek. Elbíráláskor a fő szempont a hiányszakok pedagógusigénye mellett a felvételi eredmény, a munkavállalási régió érintettsége és a szociális helyzet volt. 112 hallgató havonta 75 ezer, 293 diák 50 ezer és 32 hallgató 25 ezer forintot kaphat.

Ez az összeg az első két félévre jár, utána a kreditindex alapján határozzák meg a juttatást. Ha valaki jól teljesít, tanulmányai teljes idejére megkaphatja az összesen 3,5 millió forintot. A juttatásokat az első ösztöndíjakat visszamenőleg kapják meg a diákok. Az ösztöndíjakat jelképező okleveleket a karok képviselőinek Balog Zoltán mellett Hoffmann Rózsa köznevelési és Klinghammer István felsőoktatási államtitkár adta át.

Az ösztöndíjasok teljes listája a KLIK honlapján olvasható, és ezen a linken keresztül érhető el.

(MTI)