A Hallgatói Hálózat (HaHa) meghívására Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Doncsev András sajtófőnök a felsőoktatás átalakításáról szóló kétórás, nyilvános fórumon vett részt egy belvárosi kávézóban, és válaszoltak a megjelentek kérdéseire. Közlemény.

A találkozó azt követően jött létre, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután a kormány nevében január 21-én aláírt egy részmegállapodást a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, kijelentette, hogy a minisztérium nyitott a Hallgatói Hálózattal és más, civil kezdeményezésekkel, érdeklődő diákokkal való párbeszédre.

A HÖOK, a kormány hivatalos, legitim tárgyalópartnereként ugyan vállalta, hogy minden kétoldalú találkozót, valamint a részmegállapodással életre hívott Felsőoktatási Kerekasztal tárgyalást megelőzően és azt követően bevonja és tájékoztatja a HaHa-t, a minisztérium tisztviselői jelezték: mivel a felsőoktatás átalakítását fontos, nagy horderejű ügynek tekintik, a továbbiakban is készek a közvetlen párbeszédre a hallgatók szervezeteivel.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)