Miniszteri szintre került a roma integráció ügye, ezért szorosabb és jobb hatásfokú lesz az együttműködés a romákat képviselő szervezettel - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Lakiteleken, az új roma politika első évének értékelésén.

"Titeket több mint 130 ezer ember választott meg" - mondta a miniszter az ORÖ „Kormányzati cselekvés a keretmegállapodás óta” címmel rendezett tanácskozásán, amelyet az Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián ORÖ-elnök által aláírt megállapodás évfordulóján tartottak a Lakitelek Népfőiskolán.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy hazai és nemzetközi szinten is meg kell erősíteni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szerepét és az állammal való partnerségét. Rámutatott: így sikeresebb dolgok születhetnek, mintha mindenki egyéni akciókat kezdeményezne. A megválasztott Országos Roma Önkormányzat a kormány első számú partnere - szögezte le.

Farkas Flórián és Balog Zoltán (fotó: MTI)

A tárcavezető felhívta a figyelmet: nagy harc folyik azért, hogy ki is képviselje a magyarországi cigányságot, mert "a média világában, a közpolitika világában", valamint a nemzetközi színtéren is "tudatosan kétségbe vonják" az ORÖ szerepét. Akik a cigányság nevében nyilatkoznak, azok nem önkormányzati képviselők, hanem "mindenfajta civil szervezetek" és mások, "akik veszik maguknak a bátorságot, és a ti nevetekben beszélnek, anélkül, hogy veletek ezt megvitatták volna" - mondta roma önkormányzat tagjai előtt a miniszter. Hozzátette, hogy nem akarja azokat a civil szervezeteket bántani, amelyek jelentős szakmai munkát végeznek.

Mint mondta, arról még nem készült angol nyelvű tanulmány, hogy Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol alulról építkező kisebbségi képviseleti rendszer működik, arról viszont már igen, hogy ez a kisebbségi rendszer korrupt és alkalmatlan.

Nagy eredménynek nevezte, hogy egy év alatt sikerült elérni azt, hogy a roma kultúrát és a magyarországi cigányság ügyét kötelezően tanítsák az általános iskolában és a középiskola első két osztályában is. Ez először fordul elő Magyarországon - emelte ki. Rámutatott: a diákoknak tanulniuk kell az etnikai hátterű, vagy annak nevezett konfliktusok kezelését. "Pontosan tudjuk, hogy amit sokszor etnikai konfliktusnak tekintenek, annak semmi köze az etnikai konfliktushoz, hanem az a mélyszegénységben élők közötti ellentét" - fogalmazott Balog Zoltán.

A megállapodás óta aláírt időszakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem szeretne egy olyan "sikersztorit" bemutatni, és egy olyan listát felsorolni, amely szerint minden rendben van, mert ez nem lenne igaz. Úgy fogalmazott: a legnagyobb akadály a bürokrácia, és ennek az a következménye, hogy lassabban haladnak az ügyek. A fontos azonban az, hogy "előremegyünk, és olyan dolgoknak a kapujában vagyunk az egyéves évfordulón, amelyek a következő hónapokban konkrét előrelépést fognak jelenteni" - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: egy törvénymódosítás értelmében létre lehet hozni azt az országos foglalkoztatóhálózati rendszert, amelyre szüksége van a magyarországi cigányságnak. A miniszter beszámolt továbbá arról, hogy jelenleg 24 olyan európai uniós program van, amelyben a döntésekben szerepet játszik az ORÖ.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy Balog Zoltán miniszteri kinevezése utáni első hivatalos útja Lakitelekre, az ORÖ által szervezett konferenciára vezetett. Hangsúlyozta: "meg fogjuk tenni azokat a lépéseket, amelyek a közös boldogulásunkhoz vezetnek".

Farkas Flórián, az ORÖ elnöke a keretmegállapodás óta eltelt egy évet egy olyan befektetésnek nevezte, amely meghatározza az ország következő húsz évét. "Az ORÖ túl van azokon a nehézségen, amelyeket az előző vezetés okozott köztartozások és egyéb kifizetetlen számlák hátrahagyásával" - mondta a szervezet elnöke. Megfogalmazása szerint az "új romapolitika" szerkezete készen áll, és szakmaiságra, felkészültségre, erkölcsiségre épül.

Háttér

Az egy éve aláírt keretmegállapodás egyik fő célja, hogy 2015-ig legalább százezer munkanélküli romát vonjanak be a munkaerőpiacra. Célul tűzték ki emellett, hogy legalább tízezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehessen részt, és legalább ötezer tehetséges roma fiatalnak adódjon lehetőség, hogy felsőfokú oktatásban vegyen részt, és be tudja fejezni a tanulmányait.

(MTI; kormany.hu)