Hejőkeresztúrra látogatott pénteken Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, hogy hivatalosan is bejelentse a települések elnéptelenedési folyamatainak megfordítására kihirdetett pályázatot, amely a 2014-2020 között zajló „200 falu” projekt modellprogramjaként szolgál majd. Közlemény.

A program keretein belül összesen a közép-magyarországi régióban több mint 350 millió forintra, a konvergencia régiókban 500 millió forintra pályázhatnak a települések, hogy a helyi társadalomban rejlő potenciálra építő lépésekkel visszafordíthassák a negatív gazdasági és társadalmi folyamatokat.

Az utóbbi évtizedben tapasztalható a vidéki térségekből történő egyre intenzívebb elvándorlás. Az 50-es évek elején a lakosság 63 % -a élt falvakban, a 80-as években 53%-a, míg a 90-es években a 38%-a, a tavalyi népszámlálás során pedig már csak 30,5 %-a. Ezek az arányok annak tudatában is riasztóak, hogy Magyarország teljes lakossága is folyamatosan csökken, és időközben egyre több települést nyilvánítottak várossá.

Fotó: Botár Gergely

A gazdasági hanyatlás és a társadalmi elszigetelődés nem csupán a hátrányos helyzetű kistérségeket veszélyezteti, hanem jelen van számos fejlettebb kistérség településein is. Amennyiben a vidéki térségek elvándorlásának megakadályozását nem karolja fel a mindenkori kormány, úgy félő, hogy pár éven belül több elnéptelenedett település is lehet hazánkban.

Az Új Széchenyi Terv keretében most megjelent "Elnéptelenedő települések romló társadalmi-gazdasági folyamatainak megfordítása" című TÁMOP pályázatok céljai, hogy a 10-12 településen futó modellprogramok segítségével a helyi közösségben rejlő kreativitásra, szellemi és társadalmi kapacitásra építve, innovatív megközelítéssel alakítsanak ki fejlesztési tervet a kedvezőtlen gazdasági és társadalmi folyamatok megfordítására, és kialakuljon a cselekvési tervben foglaltak megvalósításához szükséges közösségi, társadalmi kapacitás.

Fotó: Botár Gergely

A beavatkozással elérni kívánt közvetlen célok: a helyi közösség erősítése, az elvándorlással veszélyeztetett települések megtartó- és vonzóerő-képességének fejlesztése, a helyi adottságokhoz illeszkedő, hiánypótló közösségi szolgáltatások kialakítása, a társadalmi kapacitás fejlesztése. A települések az elnyert támogatás segítségével partnerekként bevonhatnak különböző társadalmi és gazdasági szereplőket, kiaknázhatják a helyi lehetőségeket – a turizmus vagy a befektetések fellendítésére –, a keretösszegből pedig szakértőket is alkalmazhatnak.

A pályázatok beadására 2013.június 1-től 2013. július 31-ig van lehetőség. Az intézkedés felelőse az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága.

Fotó: Botár Gergely

Háttér

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma számos intézkedése, több pályázata is segíti a falvak fejlesztését, megmaradását. A kultúra területén például ettől az évtől csaknem 100 millió forintos keretösszegben pályázhatnak tájházak a közgyűjteményi fejlesztésére. A kisközösségek támogatását a szaktárca a Nemzeti Művelődési Intézet újraszervezésével egy olyan hálózat kialakításával szeretné elérni, amely minden megyében szakmai közösségi segítséget nyújt a kistelepüléseken működő közösségeknek.

Az EMMI támogatja olyan civil házak megépülését is a községekben, amelyek mind az időseknek, mind a fiataloknak közösségi térként szolgálhat.  Egy ilyen közösségi ház létrejöttének igénye azt a törekvést mutatja, hogy a kistelepülésen élő embereknek vágya, hogy ne költözzenek el, hanem lakóhelyükön maradjanak.

A köznevelés területén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pedig annak érdekében szervezi át a szakszolgálatokat és a szakmai szolgáltatások rendszerét, hogy csökkenjenek a területi egyenlőtlenségek és javuljon a színvonal. A 2013/14-es tanévben egyetlen intézmény sem szűnik meg jogutód nélkül. Azokon a településeken, ahol egy állami általános iskola van, a felső tagozatos gyerekek az alacsony osztálylétszámok ellenére továbbra is helyben tanulhatnak.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)