Életének 67. évében, 2013. július 18-án elhunyt Halmos Béla népzenész, népzenekutató, előadóművész, a táncház mozgalom egyik elindítója. A Széchenyi-díjas művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját hallottjának tekinti. Közlemény.

Halmos Béla 1946-ban született Szombathelyen. 1970-ben építészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Kisgyermekkora óta zenélt, a népzenével komolyabban 1969 óta foglalkozott. Előadóművészként kezdetben a Sebő-Halmos duó tagjaként, majd a Sebő együttes alapító tagjaként tevékenykedett. 1991-től a Kalamajka Együttes prímása volt.

A táncház mozgalomban zenészként, oktatóként, szervezőként, népzenegyűjtőként és kutatóként egyaránt részt vett. Az MTA Népzenekutató Csoportjának, majd az MTA Zenetudományi Intézetének külső munkatársaként Martin György megbízásából a népi tánczene körébe tartozó hegedűdarabok lejegyzésével, zenekari partitúrák készítésével és felvételek archiválásával foglalkozott. Több mint egy évtizeden keresztül gyűjtötte Ádám István széki prímás és zenekarának anyagát, amelyből végül kandidátusi disszertációja is született. A zenetudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1987-ben kapta meg. 1992-től a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársa volt, ahol létrehozta a Hangszeres Népzene Kutató Csoportot. 1999-ben kezdte el a Táncház Archívum szervezését, amelynek 2000-től vezetője volt. Az Archívum 2001-ben a Hagyományok Házába került át. Tagja volt az Amatőr Néptáncosok Országos Tanácsa Zenei Szekciójának, a Magyar UNESCO Bizottság Kulturális Albizottságának, a Kossuth és Széchenyi Díj Zene- és Táncművészeti Albizottságának. A Táncházi Kamara (ma Táncház Egyesület) első elnöke, majd elnökségi tagja, a Magyar Zenei Tanács alapító tagja. A Hagyományok Háza Baráti Köre közhasznú egyesület elnökeként is tevékenykedett annak 2007-es megalakulása óta. 2008-tól haláláig a PG Csoport zenekar állandó közreműködője, tagja. Televíziós műsorok, önálló filmek zenei rendezője, szerkesztője és népzenei szakértője volt a rendszerváltás után. Előadóként számos hangzóanyagon szerepel, népzenei kiadványokat is szerkesztett, tanulmányokat, önálló köteteket írt a népi hangszeres tánczene és a táncház mozgalom témakörében.

Munkássága elismeréséül több kitüntetést kapott, köztük a Népművészet Ifjú Mestere Díjat (1973), Állami Díjat (Sebő Ferenccel és Timár Sándorral megosztva, 1985), a Magyar Művészetért Díjat (1989), Magyar Örökség Díjat (1998), Bartók Béla Emlékdíjat (2006), Széchenyi-díjat (2013).

Halmos Bélát az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Művészeti Akadémiával, a Hagyományok Házával és a Hagyományok Háza Baráti Körével együtt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

(EMMI, Sajtó-, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály)