Ha emberi létünk két legfontosabb pillére, a család és a munkahely harmóniában van egymással, akkor boldogok lehetünk - szögezte le Réthelyi Miklós pénteken Budapesten, a 2011. évi Családbarát Munkahely Pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén.
Összesen közel száz pályamű érkezett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős Államtitkársága által még 2011 tavaszán újraindított pályázatra. Közülük tizennyolcat díjaztak, de mint azt Réthelyi Miklós leszögezte, minden pályázó megérdemli a családbarát jelzőt.
A miniszter - idézve a projekt mottójául is választott mondatot - emlékeztetett: „Boldog ember az, aki örömmel indul munkába, s még boldogabb az, aki örömmel indul haza is onnan”. Annál is inkább - fogalmazott a politikus -, mert emberi létünk két legfontosabb területéről van szó e mondatban: ha egyensúlyt, harmóniát tudunk teremteni a családi életünk és a munkahelyünk között, valóban boldogok lehetünk.
Réthelyi Miklós szerint bárki kerülhet olyan életszakaszba, melyben fontossá válhat egy a családra is tekintettel lévő munkahely, ráadásul - hangsúlyozta -, a két élettér közötti folyamatos "szorítás" hosszú távon kihat az egészségünkre, egész lényünkre.
Mint kiemelte, a mostani pályázat célja éppen a két terület zökkenőmentes összehangolása, ami annál is sürgetőbb, mivel hazánk - Európához hasonlóan - súlyos demográfiai válsággal küzd, az elöregedő társadalom negatív hatásait pedig mindenki érezni fogja: a családosok ugyanúgy, mint az egyedülállók.
Bajainkra - zárta szavait a miniszter - megoldás az erős család és az értékteremtő munka.
Az eseményen tartott beszédében Rétvári Bence a Kormányzat családbarát intézkedéseit összegezve kijelentette: az új Alaptörvény világosan rögzíti a családok védelmét és a gyermekvállalás támogatását. Hangsúlyozta: a család minden időben mércéül kell szolgáljon, ezért óriási lépés, hogy sarkalatos törvények is védik intézményét.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, fordulópontot jelent a családpolitikában az a filozófiai váltás, melynek eredményeképpen ma a "család autonómiáját az állam hatalma fölé emelik". Kifejtette: a családi adózás bevezetésével lényegében elismerjük, hogy a gyermeket vállalóknál maradhat egy olyan összeg, melyet a családra fordíthatnak, az ugyanis nem része az adózásnak. Ugyanakkor - emelte ki a politikus - ezt összekapcsoltuk a munkavállalással is: "nem azokat támogatjuk ugyanis, akik a gyermekeikből élnek, hanem azokat, akik a gyermekeikért" - fogalmazott.
A díjazottak listája kapcsolódó dokumentumként érhető el.
Háttér:
A Családbarát Munkahely-cím odaítélésével az államtitkárság elismerését fejezi ki azon kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek tevékenysége iránt, melyek családbarát módon működnek, törekszenek a munka és a családi élet összehangolását elősegítő intézkedések, gyakorlatok és politikák bevezetésére és fenntartására.
A pályázat nyertesei az erkölcsi elismerés és a támogatási összeg elnyerése mellett jelentős kommunikációs, PR és CSR értéket kapnak, hiszen a cím 1 évig tartó használati joga hozzájárul a nyertes vállalatok és szervezetek pozitív munkáltatói képéhez, munkáltatói márkaépítéshez, valamint a munkavállalók és a befektetők előtti vonzóvá tételéhez.
(kormany.hu)