A tehetség nem érdem, hanem adomány, a szellemi elithez tartozni felelősség - mondta az emberi erőforrások minisztere azon a keddi konferencián, amelyet Tudomány, kultúra, hagyomány: 200 éve született Eötvös József címmel tartanak az ELTE Eötvös József Collegiumban.

Balog Zoltán megnyitóbeszédében Eötvös Józsefről, a tudósról emlékezett meg, aki kényszerből lett politikussá. "Azt is mondhatnánk, hogy Eötvös József annak az értelmiséginek az ősképe, aki tudásával a közösséget szolgálja, de közben sohasem vesztette el belső szabadságát" - fogalmazott a miniszter. "A szellem szabadon szolgál" - idézte az Eötvös Collegium egykori jelmondatát Balog Zoltán, aki hangsúlyozta: az igazi értelmiségi vállalja a küldetést, amire elhivatott.

"Ez a kollégium Magyarország történelmében, a magyar tudomány, a magyar tehetséggondozás történetében igen fontos lapokat írt" - méltatta az Eötvös József Collegiumban folyó munkát a miniszter. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár az oktatáspolitikusról emlékezett meg, a kötelező, általános népoktatás megteremtőjéről. Az 1868-as népiskolai törvény általános tankötelezettséget vezetett be a 6 és 12 éves korú gyermekek számára, a törvény azt is lehetővé tette, hogy a tanulók anyanyelvükön részesüljenek oktatásban - emlékezett az államtitkár.

Fotó: Botár Gergely

Eötvös József munkásságának hatására az elemi népiskolai hálózat gyorsan fejlődött, az állami iskolák száma 1869 és 1890 között 13,5 ezerről 17 ezerre növekedett. Míg 1870-ben csupán az iskolakötelezettek fele részesült oktatásban, addig ez az arány 1890-re 82 százalékra nőtt. 1869-ben a 6 éven felül férfiaknak csak 41 százaléka, a nőknek 21 százaléka tudott olvasni, 1890-ben már 66, illetve 47 százalék ez az arány - sorolta Klinghammer István, aki szerint a kötelező oktatás megváltoztatta a társadalmi munkamegosztást, új életrendet hozott, új viselkedési szokásokat alakított ki, visszaszorította a gyerekmunkát.

Mezey Barna, az ELTE rektora Eötvös József jogtudósi munkásságára hívta fel a figyelmet. "Aki jogász volt reformkorban, az egyben politikus volt, reformer, társadalommegújító is" - vélekedett. Hozzátette, hogy a reformkori jogászok a politikai átalakulás alapjait alakították ki. Felidézte, hogy bár Eötvös későn tanult meg magyarul, mégis neki köszönhető a mai börtönügyi tudományosság szaknyelve. "Megtalálta azt a terminológiát, amely néhány változtatást kivéve mindmáig jellemzője a magyar börtönügyi szaknyelvnek" - mutatott rá.

A köznevelésért felelős államtitkár, Hoffmann Rózsa köszöntőlevelében "a magyar neveléstörténet máig fénysugarakat kibocsátó és iránytűként szolgáló világítótornyának" nevezte Eötvös Józsefet. "Eötvös József óta tudjuk, hogy a népnevelés (köz)szolgálat, amelynek az eredményessége vagy eredménytelensége a nemzet jövőjét határozza meg, és mint ilyen, az egész társadalom ügye kell legyen" - fogalmazott az államtitkár.

(MTI)