Dunaújváros megmaradt, 5,84 milliárd forintos adósságállományát is átvállalja az állam – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki dunaújvárosi sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy tavaly mintegy 11 milliárd forintot már "hozott a városnak". Most a fennmaradó adósságot is átvállalja az állam - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a kormány számára már az első adósságátvállalás előtt is világos volt, hogy a települések további fejlődésének gátja az adósságteher és a kapcsolódó kamattörlesztések. Ezért az országosan 1200 milliárd forintos adósságállományból első körben 880 milliárd forintot vállalt át az állam, február közepéig a többit is átveszi - mondta.

A miniszter kiemelte: az adósságrendezésért cserébe azt várják, hogy a települések saját fejlesztéseikre koncentráljanak, és közben ne legyen újabb adósságuk. Úgy vélte, hogy a fejlesztéseket lehetőség szerint helyi és környékbeli vállalkozásoknak kell elvégezni, mert így erősödhet meg a helyi gazdaság.

Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, a város volt fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a kormány megszabadította az országot az IMF-hiteltől, majd a településeket az adósságuktól. Jelezte, hogy "a kormány jóvoltából" július közepétől már NB1-es labdarúgó mérkőzések megrendezésére is alkalmas lesz a stadion. 600 millió forintból befejezik az évekkel korábban elkezdett beruházást, elkészül a villanyvilágítás, beléptető rendszert építenek ki, valamint újrafüvesítik a pályát - mondta.

Úgy vélte, hogy a paksi erőmű tervezett bővítése miatt szükséges a térségben a műszaki- és mérnökképzés megléte, amelyhez az önállóan működő Dunaújvárosi Főiskola további fejlesztése kell. Ebben is kérte a kormányzat segítségét.

Cserna Gábor (Fidesz) polgármester szerint a miniszteri bejelentésnek óriási jelentősége van, az önkormányzatnak pedig felelősséggel kell bánnia a most megkapott lehetőséggel. Hozzátette: a következő 7-8 évben a már beindult gazdaságélénkítő fejlesztések mellett továbbiak indítását tervezik. Jelezte, hogy tárgyalásban vannak különböző cégekkel, amelyek munkahelyeket hozhatnak a városba, de ugyanilyen fontosnak nevezte a helyi kis- és közepes vállalkozások bevonását a település életébe.

A városközpont most tartó felújításával kapcsolatban megjegyezte: "acélvárosból polgári város lesz Dunaújváros", amely a mai kor igényeit kielégítő városközponttal és sok hiányzó funkcióval bővül idén.

Galambos Dénes Fejér megyei kormánymegbízott közölte, hogy a megye 108 települése közül 85 településnek volt adóssága, összesen több mint 500 milliárd forint. Megemlítette, hogy a mostani kormánydöntéssel a dunaújvárosi járás városai közül Pusztaszabolcs 20 millió, Ercsi 34 millió forint adósságtól szabadult meg.

(MTI)