Évtizedek óta nem látott gazdagsággal, 102 mester 140 remekművén keresztül tekinti át az olasz barokk és rokokó festészetét a Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig címmel pénteken megnyílt kiállítása.

A világ egyik legkurrensebb kiállítása látható mától a Szépművészetiben, az olasz barokkot ilyen mélységben utoljára egy 1922-es firenzei tárlat mutatta be - emlékeztetett a megnyitón az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán hozzátette, ebben az évben már ötödik alkalommal nyílt olyan kiállítás a Szépművészetiben és a Nemzeti Galériában, amely a világ bármely nagy múzeumában megállná a helyét, a nemrég egyesült két intézmény Cézanne, Schiele, Monet, Gauguin és Chagall remekműveinek adhatott otthont idén. A Caravaggiótól Canalettóig című tárlat a 2013-as olasz-magyar kulturális évad záróeseménye is egyben. Elmondása szerint a kulturális kormányzat és a Szépművészeti Múzeum közös becsvágya, hogy a legjobb kiállításokat hozzák Magyarországra. A hét másik nagy élménye a Zeneakadémia újramegnyitása volt; ezek az események is bizonyítják, hogy a kultúra stratégiai ágazat Magyarországon - hangsúlyozta a miniszter, aki rámutatott, hogy a területre 2014-ben még több forrást szán a kormányzat.

Balog Zoltán elárulta: jövőre Rembrandt és a holland Arany évszázad címmel érkezik a Szépművészetibe a mostanihoz hasonló színvonalú kiállítás.

Anna Coliva, a Galleria Borghese igazgatója elmondta, az általa vezetett római intézmény kölcsönözte Caravaggio-remekmű, a Gyümölcskosaras fiú mind a kiállított művek minőségét, mind mennyiségét tekintve rendkívüli kiállítást tesz gazdagabbá.

A Szépművészeti Múzeum olasz barokk tárlata 2014. február 16-ig látogatható.

(MTI)