Az emberi erőforrások minisztere szerint tudomány nélkül egy ország nem lehet sikeres. Erről Balog Zoltán a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) záróülésén beszélt hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián, a fővárosban.

Kiemelte: tudomány nélkül egy ország nem tud valóságos eredményeket létrehozni. A gazdaság sem válhat tudomány nélkül sikeressé, és igazán jó kormányzati teljesítmény sincs igazán jó tudományos háttér nélkül – jelentette ki.

Hozzátette: a tehetség nem érdem, azért van, hogy "jól sáfárkodjunk vele". A miniszter szerint valóságos teljesítményt, eredményt szorgalommal, valódi tanulással lehet elérni. Kitért arra is: közös felelősség, hogy rendszerszerűen úgy működjön a köznevelés és a felsőoktatás, hogy a tehetségek érvényesülni tudjanak. Nagyon fontos a társadalom, a szűkebb közeg, a kormányzat, valamint a magángazdaság részéről is a visszajelzés. A mecenatúra terén az utóbbi években jelentős előrelépést sikerült elérni - állapította meg.

Kép letöltéseFotó: Horváth Ernő

Érdemes többet akarni, mint az átlag, ha ez így van, akkor abból személyesen is lehet profitálni, de profitál a nemzet is – mondta a tárca vezetője. Pálinkás József, az MTA elnöke köszönetet mondott azoknak a diákoknak, akik tehetségesek és erőfeszítéseket is tesznek. A tehetség önmagában, erőfeszítés nélkül nem vezet eredményre – fogalmazott. Kiemelte: a diákköri munkában jelen van a mester és tanítvány közötti együttmunkálkodás, ez a személyes jelenlét és hatás fontosabb, mint a könyvekből, képernyőről megtanulható konkrét ismeretek.

Az MTA elnöke azt kérte, a diákok gondoljanak arra, az egyetemes tudományért és a magyar nemzetért egyaránt tevékenykednek.

Kép letöltéseFotó: Horváth Ernő

Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke azt mondta: a több mint 60 éves diákköri mozgalom mögött "rendkívül igényes munka", a hallgatók és oktatók együttműködése áll. A mozgalomba mára már több ezren kapcsolódnak be.

A kiosztott háttéranyag szerint az idei OTDK-n 16 szekció 494 tagozatában összesen 4615 pályamunkát mutattak be a diákok, akik közül 1482-en értek el valamilyen helyezést. A tagozati első helyezettek pályázhattak a záróünnepségen átadott Pro Scientia Aranyéremre, amelyet a teljes hallgatói életpálya figyelembe vételével 45-en kaptak meg, további két diák kimagasló művészeti tevékenységéért Pro Arte Aranyéremben részesült. A rendezvényen Mestertanár Aranyérmet 52 olyan oktató, kutató vehetett át, akinek munkája hozzájárult a tudományos diákköri tevékenység elismeréséhez.

(MTI)