Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon hivatalában fogadta Guy Rydert, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization, ILO) főigazgatóját. Az egyeztetésen a fiatalok munkaerőpiaci helyzetéről, valamint foglalkoztatáspolitikáról tárgyaltak.
A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy fontos a szociális partnerekkel való egyeztetés új rendszerének megerősítése, valamint, hogy olyan szociális rendszer kiépítésére van szükség, amely munkaerőpiaci aktivitásra ösztönöz.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet az ENSZ szakosított intézménye. Feladata a társadalmi igazságosság és az általánosan elismert emberi- és munkaügyi jogok széleskörű érvényre juttatása. A szervezetet 1919-ben, a Versailles-i békeszerződést követően a Népszövetséggel együtt hívták életre, majd 1946-ban az első szakosított szervezetként csatlakozott az ENSZ-hez. Alapításának 50. évfordulója alkalmából 1969-ben Nemzetközi Nobel-békedíjjal tüntették ki. Magyarország 1922 óta tagja az ILO-nak, mely jelenleg 185 tagot számlált.
(EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)