Megduplázzák a Pető intézetnek a köznevelési szerződés alapján járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, miután az intézet rektorával tárgyalt.

Balog Zoltán újságíróknak nyilatkozva jelezte, ezt a juttatást egy évre biztosítják kísérleti jelleggel, és a köznevelési szerződésben rögzítik majd. Ezalatt kipróbálják az együttműködést, és látni fogják, hogy a fenntartó mire jut ezzel az összeggel.

Hozzátette: ajánlottak egyéb többlettámogatást is, amely a likviditási gondokat tudja majd kezelni, erről és a távlati tervekről, a fenntartói költségekről munkacsoport tárgyal majd. Ezt Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár vezeti - mondta a miniszter. Megjegyezte: úgy látják, a menedzsment környékén is vannak gondok, van mit rendbe tenni a fenntartó és az intézmény viszonyában.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy az állami köznevelési intézményrendszer részévé váltak az alkalmazott konduktorok, és "189 álláshelyet létesítenek, amit pedagógiai végzettségű konduktorok fognak betölteni". Emellett az itt tanító pedagógusok bére az életpályamodell alapján átlagosan 34 százalékkal nő, ami pluszként jelentkezik a költségvetésében - jelezte.

A miniszter azt mondta, a Pető intézet és az általa alkalmazott módszer hungarikum, magyar sikertörténet. Most talán nem ragyog olyan fényesen, mint néhány éve vagy évtizede, de a tárca minden segítséget megad, hogy ez ismét így legyen - tette hozzá. Balog Zoltán úgy fogalmazott: visszautasítják azt a hisztériakeltést, amely az intézet körül kialakult. Azt kérte az ellenzéki politikusoktól, ne akarjanak "beteg gyermekek hátán bemászni a parlamentbe", és ne rongálják az intézet hírét, az ott dolgozók hozzáállását.

Közölte, fontosabb a Pető intézet és a módszer, mint hogy választási kampány részévé tegyék. Ha ebben sikerül megegyezni, az nagyobb segítség, mintha módosító javaslatokat nyújtanak be úgy, hogy a hasukra ütnek és beírnak egy összeget - fűzte hozzá. Schaffhauser Franz rektor azt mondta, hogy a tervezett megállapodás és a stratégiai tervezésben való együttműködés hosszú távra megoldja a helyzetet.

A Pető-módszernek, főiskolának és képzésnek nemcsak múltja volt, "hanem szárnyaló jövője lesz" - közölte. Hozzátette: a valóban akut pénzügyi problémák kezelésére kielégítő, konkrétan segítő megállapodás körvonalazódott. A rektor kitért arra, bízik abban, hogy ezt a megállapodást továbbiak követik majd, és az intézet pénzügyi helyzetét a legközelebbi jövőben sikerül stabilizálni.

(MTI)