Várhatóan július 24-én tárgyal a kormány arról a foglalkoztatási rendelettervezetről, amely szabályozza majd a pedagógusok munkaszervezését és munkaterheit is - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Balog Zoltán azt mondta, ennek legtöbb pontját a szakszervezetekkel már átbeszélték, megállapodásokat is kötöttek róla. Hozzátette, hogy a pedagógusok minősítése folyamatos lesz, de ez nem befolyásolja azt, hogy szeptembertől mindenki megkapja a bejelentett béremelést.

Kiemelte továbbá, hogy ezentúl nem lesz különbség Budapest módosabb kerületei és a szegényebb régiók között a tanárok fizetésében. Végzettségtől és a pályán eltöltött évektől függően 50-150 ezer forint lesz a növekmény. Ezenkívül logikus és objektív kritériumok alapján határozzák meg a vezetői és osztályfőnöki pótlékok összegét is - jegyezte meg.

A miniszter a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, hogy a pedagógusok szakmai szervezeteivel jövő hétfőn kezdenek egyeztetni a foglalkoztatási rendelettervezetről. Közölte, a szakszervezetek számításai szerint ma van olyan pedagógus aki 50 órát dolgozik egy héten. A kormány viszont 40 órás munkahetet állapított meg, ebből 32 órát kell az iskolában a gyerekekkel eltölteni, és 22-26 órát kell tanítani. Sokkal kiszámíthatóbb és igazságosabb a rendszer, a munkaterheket sokkal arányosabban lehet elosztani - tette hozzá.

Balog Zoltán az M1 Ma reggel című műsorában is szólt arról, hogy a hamarosan megjelenő kormányrendelettel tudják pontosan kiszámítani a fizetésüket a pedagógusok, a nehezebb, illetve speciális munkát teljesítőket pedig külön honorálják. Kiemelte: a pedagógus-életpályamodell szeptember 1-jei, átlagosan 34 százalékos béremelést jelentő bevezetése megszünteti a pedagógusok bérezésében országos viszonylatban tapasztalható anomáliákat.

Elmondta, eddig előfordult, hogy helyettes államtitkári, illetve államtitkári nagyságrendű fizetéseket kaptak tanárok hátrányos helyzetű régiókban. Ez azonban a pedagógusok mindössze egy százalékát érintette, ők most nem számíthatnak nagy béremelésre, vagy akár túlóra hiányában csökkenhet is a bérük - mondta a miniszter, de kiemelte: a többségnek 34 százalékkal nő majd a bére.

Balog Zoltán kitért arra: szeptemberben a pályakezdő pedagógusok kiszámíthatóbb iskolarendszerbe lépnek be, ennek következtében a pályájuk is kiszámíthatóbb lesz, és 50-60 ezer forinttal több lesz a kezdő fizetés, mint most. Pályájuk elején, amikor a gyakornoki státuszból továbblépnek a pedagógus I. kategóriába, nagyobbak lesznek a béremelkedések, a későbbiekben pedig eljuthatnak akár a mestertanári besorolásig is - hangsúlyozta.

Balog Zoltán szerdán Tatabányán, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint 150 ezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jével. Elmondta, hogy a pedagógus-életpályamodell tervezett teljes béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket már szeptembertől. A béremelést az októberi fizetéssel kapják meg az érintettek, a következő négy évben, 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés.

(MTI)