Az európai uniós egészségügyi miniszterek kétnapos informális athéni ülésén is fontos téma volt az ukrán válság, annak egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi vonatkozásai - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere április 29-én.

A tárcavezető elmondta, április 28-a délután a migráció és közegészségügy kérdéseiről egyeztettek a miniszterek. A bevándorlók - akik esetleg járványokat hurcolhatnak be - egészségügyi ellátása látszólag elsősorban a dél-európai országokat érinti. Ennek kapcsán szóba került Ukrajna, mivel az ukrán válságból könnyen lehet egy egészségügyi szükséghelyzet is. Egy ilyen esetleges vészhelyzetben a visegrádi 4-ek (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) együttműködésére és európai uniós segítségre is szükség van - tette hozzá a miniszter.

Kép letöltéseFotó: www.gr2014.eu

A soros EU-elnök Görögország által Athénban megrendezett tanácskozás első napján az elektronikus egészségügyi (e-egészségügyi) fejlesztésekről és a betegek adatainak védelméről is egyeztettek a résztvevők. A magyar fél ismertette az eredményeit, köztük azt, hogy a nyilvántartási rendszerben látni lehet, ki milyen egészségügyi szolgáltatást vett igénybe. Szükség esetén például pár pillanat alatt le lehet hívni például a beteg legutóbbi vérvételének eredményét. A másik e-egészségügyi fejlesztés révén az egészségügyi ellátást igénybe vevők saját mobileszközeiken is be tudnak kapcsolódni az egészségügyi ellátásba.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár saját mobiltelefonján mutatta be azt az alkalmazást, amely azonnal megadja, hol van a legközelebb orvos, gyógyszertár, kórház. Április 29-én a gazdasági válság következményeiről tárgyaltak az uniós egészségügyi vezetők.

Balog Zoltán megjegyezte, hogy amikor csökkennek egy ország gazdasági lehetőségei, akkor általában az egészségügyön spórol. Magyarország viszont épp a válság idején vállalta, hogy átalakítja az egészségügyi ellátórendszert. Központosították az egészségügyet, a kórházakat állami fenntartásba vették, egyszerűsítették a betegutakat - mondta a miniszter. Hozzátette: a válságot lehetőségnek használták arra, hogy egyszerűbbé és hatékonyabbá tegyék az egészségügyi rendszert. Az utóbbi években százmilliárdos nagyságrendű megtakarítást értek el a gyógyszerkasszában is, mindezt anélkül, hogy a lakosságnak emelkedtek volna a gyógyszerkiadásai - mondta.

A szakminiszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban hazai és uniós forrásból több százmilliárdos fejlesztéseket hajtottak végre az egészségügyben. Céljuk, hogy ezeket a fejlesztéseket a következő uniós ciklusban is folytassák. A következő négy évben a magyar egészségügy nagy feladata az lesz, hogy a már XXI. századi, európai színvonalú kórházak ellátását, finanszírozását megszervezzék, összekapcsolják a környék lakosságával. Emellett a következő négy év másik legfontosabb feladata, hogy az alapellátást úgy megerősítsék, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba - mondta a tárcavezető.

(MTI)