Az Emberi Erőforrások Minisztériumához eljuttatta ma Oplatka András, az NZZ volt magyarországi tudósítója, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem professzora, az MTA tagjának levelét, amely Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének zürichi egyetemi előadásával kapcsolatban az eseményen történteket írja le.

Oplatka arra a 444.hu-n, a hvg.hu-n és azóta számos online felületen megjelent hírt cáfolta, amely szerint Balog Zoltán miniszter pénteki zürichi előadása alatt incidensre került sor, hogy Balogot félbeszakították és tojással dobálták meg.

A volt tudósító levelében ezt írja:

"Tehát. Ami igaz: az egyetem előtt 20-30 diák, aki az erősen baloldali, úgynevezett "kritikus politika/ Zürichi Egyetem" csoportosuláshoz tartozik, a minisztert megkísérelte megdobálni, mire a rendőrség közbeavatkozott. Nem igaz viszont, hogy az előadást bárki megzavarta volna. Az egyórás előadás s azt ezt követő vita mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt a legnagyobb rendben, minden incidens nélkül zajlott le. Az MTI tudósítójának megállapítása, hogy a közönség az előadást erős tapssal jutalmazta, megfelel a valóságnak. A vitában egyetlen kritikus kérdés hangzott el egy diák részéről, aki "fasizmust" emlegetett. Balog erre minden indulat nélkül azt a választ adta, hogy mindenről lehet tárgyszerűen vitatkozni, de vigyázni kell az efféle, a második világháború eseményei óta súlyosan elmarasztaló jelzőkkel: nem szabad őket állandóan használni s tartalmukat ezzel leértékelni, és meg kell gondolni, hogy aki őket használja, az elvágja minden további tárgyilagos vita lehetőségét."

(EMMI, Sajtó-, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály)