Mintegy nyolcvanan részesültek elismerésben a Magyar Sport Házában abból a négyszáz fiatalból, akik kiérdemelték a "Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013" díjat; nekik ünnepélyes keretek között Hoffmann Rózsa köznevelésért és Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár nyújtotta át szerdán az oklevelet.

Hoffmann Rózsa kiemelte a sport és a tanulás fontosságát, egymást erősítő hatását, s a negatívumokra is utalva úgy fogalmazott: "jóllehet az átlag nem örvendetes, a magyar fiatalság, a magyar iskola és a magyar sportélet mindig kitermelte magából azokat a kiválóságokat, akikre méltán lehetünk büszkék".

Hozzátette, hogy a tanulás, a tudás tartást ad, a sport pedig - hívta fel a fiatalok figyelmét: - "arra is megtanít, hogy a kudarcokat el tudjátok viselni".

Simicskó István nagyon fontos kormányzati feladatnak nevezte azoknak a feltételeknek a megteremtését, amelyekkel egészséges nemzedéke lehet Magyarországnak. Hangsúlyozta, hogy sportoló nemzetet kell építeni, mert csak így lehet az ország versenyképes a mai világban.

A tanulást és a sportot egyformán magas szinten űzőket dicsérve az államtitkár leszögezte: "elismerés jár azoknak, akik már fiatal korukban felismerték az élet igazi értékeit".

A tavalyi eredményeikkel a különböző korcsoportokban több mint 460-an pályáztak, közülük négyszáz fiatal érdemelte ki a díjat.

(MTI)