A sikeres oktatási rendszer záloga a pedagógus – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral átadták a 2012. évi pedagógusnapi díjakat.
A miniszter beszédében Némteh László szavait idézve felhívta a figyelmet: minden gyermeknek szüksége van arra, hogy életében legalább egyszer olyan pedagógus, vagy nevelő keze alá kerüljön, aki szenvedéllyel tud szenvedélyre tanítani. Rámutatott, a jó oktatásnak a pedagógus a záloga, ezért alapvető szükséglet, hogy igazi, rátermett tanárok oktassák gyermekeinket.
A magyar oktatási rendszer az elmúlt évek megpróbáltatásai ellenére még mindig versenyképes – fogalmazott Balog Zoltán –, ami nagy mértékben a pedagógusok elhivatott, kemény munkájának és erőn felüli teljesítésének köszönhető.
Az első két kormányzati év oktatáspolitikai eredményeiről szólva elmondta, a rendszer bár még sok sebből vérzik, mégis számos sikert értek el. Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti köznevelési törvényt említette példaként. Emlékeztetett: a törvényben új pedagógusi bértáblát és előmeneteli rendszert fektettek le, melyek a tanárok számára egyrészt jobb anyagi körülményeket biztosítanak, másrészt elősegítik társadalmi elismerésük növelését.
A pedagógusok helyzetének javítása már nem csupán egy kormányzati törekvés, hanem elfogadott törvény – nyomatékosította Balog Zoltán. Hozzáfűzte, a jogszabályi rendezés természetesen nem elég ahhoz, hogy a társadalom jobban tisztelje, becsülje gyermekeink tanárait: a pedagógusok részéről hivatástudatra és önbecsülésre van szükség. Elengedhetetlen, hogy a tanárok több figyelmet fordíthassanak saját magukra, majd hivatásukra is – mondta.
„A pedagógus karizmája a jövőbe vetett hit optimizmusa” – idézte a miniszter Karácsony Sándort, majd megköszönte a díjazottak munkáját. Hozzátette: „kívánom hogy még sok évig szolgáljanak lámpásként, útjelzőként, követendő példaként!”
(kormany.hu)