Az első tíz fiatal beiratkozó olvasókártyáját Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter adta át a könyvtár alapításának 209. évfordulóján.

A miniszter emlékeztetett: a hazafias érzésű, felvilágosult mágnás Széchényi Ferenc 1802-ben alapította a róla elnevezett országos magyar könyvtárat. Felkutatta a nemzet könyvkincseit, egyesítette azokat, majd közhasználatra bocsájtotta. A könyvtár alapító okmánya 1802. november 25-én kelt, amit egy nappal később a király is megerősített. Magyarország első nyilvános nemzeti közgyűjteménye és közintézménye a következő évben nyílt meg az olvasók és a kutatók számára.

Réthelyi Miklós (fotó: Árvai Károly)

Ha kinyitjuk a Széchényi Könyvtár ajtaját, megtaláljuk az 1711 után Magyarországon és az 1600 után külföldön megjelent mind a 4 millió könyvet, valamint a könyvtár teljes hírlap- és folyóirat állományát. A könyvtár értékét növeli, hogy számos könyv és folyóirat egyetlen fennmaradt példányát őrzik itt - fogalmazott Réthelyi Miklós. A könyvtár gazdag állománya a kulturális örökség széles spektrumát öleli fel, a legkorábbi nyelvemlékektől kezdve az elektronikus dokumentumokig. De találunk itt plakát- és nyomtatványtárat, kézirattárat és térképtárat is - fűzte hozzá.

Réthelyi Miklós bejelentette, hogy a mai naptól az OSZK lehetőséget biztosít a 16. életévüket betöltött középiskolások számára is, hogy felnőttként használhassák Magyarország legjelentősebb könyvtárát, a nemzeti könyvtárat.

fotó: Árvai Károly

Az első tíz fiatal beiratkozó a minisztertől vehette át olvasójegyét. Hozzájuk szólva Réthelyi Miklós azt mondta: “tudás alapú, információközpontú világunkban fontossá vált, hogy megismerjétek és felismerjétek a könyvtár által őrzött nemzeti értékeinket. A mai oktatási követelményeknek köszönhetően ti már sokkal több forrást vesztek igénybe a továbbtanulásotok érdekében, mint az előző generációk.” Ezért vált különösen fontossá, hogy a könyvtár teljessé tegye az online katalógusát is - tette hozzá.

A diákok a miniszterrel közösen egy könyvtárlátogató túrán is részt vettek, ahol többek között megtekinthették Széchényi gróf eredetileg felajánlott gyűjteményét és a könyvtár alapító okiratát is.

(kormany.hu)