Az orvoslás jövője nem csak az orvosokon múlik, fontos szerepet játszanak benne a szakdolgozók, ápolók is – emelte ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön Budapesten, „A beteg java a legfőbb törvény” elnevezésű konferencián.
Két lényeges szó: számonkérni és újrateremteni – kezdte nyitóbeszédét Réthelyi Miklós. Mindenkin számon lehet kérni a saját egészségét azt, hogy mennyire vigyáz rá és ezáltal mennyi munkát ad az orvosoknak – fogalmazott a miniszter. Ezután lehet csak az egészségügyet felelősségre vonni, melynek feladata az egészség megőrzése és újrateremtése. Ehhez a minisztérium is hozzájárul, például az egészségkárosító élelmiszerek megadóztatásával – húzta alá.
A tárcavezető kifejtette: a betegség egy állapot, mely eltér a normálistól és az orvosok, szakdolgozók, ápolók feladata ezen változtatni. Az orvosoktól a szakszerű és hatékony ellátást, a gyógyítást várjuk, amihez az egészségügy többi résztvevője is hozzájárul. Ők határozzák meg a betegek mindennapjait – tette hozzá.
A II. világháború követően az orvosok száma még sokkal kevesebb volt, mint a betegeké. Az orvos és beteg szoros kapcsolatban álltak egymással, a betegek fizettek az orvosoknak, e honorárium összegét pedig maga az orvos állapította meg – mondta el a miniszter. Mára azonban az orvosok száma folyamatos növekedést mutat, a betegekkel való kapcsolattartás háttérbe szorult és a biztosító fizet az orvos szolgálataiért. Ez magában rejt egyfajta „erkölcsi kockázatot” – világított rá Réthelyi Miklós.
„Az orvosi munka hivatás, melynek szigorú szabályai vannak” – fogalmazott a tárcavezető -, ezek megőrzése fontos az orvostudomány jelenében és jövőjében egyaránt. Az orvosláshoz az utóbbi évtizedekben csatlakozott a magatartástudomány is, ennek köszönhetően a figyelem a személyközpontúságra és az egészség megőrzésére irányult, viszont a specializáció magával vonja az ellátás betegség felé fordulását – hangsúlyozta a miniszter.
Az egészségügyi rendszer átalakításától függetlenül illetve azon túl mód van arra, hogy a betegekkel való bánásmód jobbá váljon, ez pedig a szakdolgozók és ápolók odafigyelésén múlik – mutatott rá Réthelyi Miklós.
(kormany.hu)