Egyházpolitika, Civil társadalmi kapcsolatok, Nemzetiségi önkormányzati kapcsolatok
Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára előadást tartott a Magyar Pax Romana (MPR) által szervezett „Az önmagából kilépő Egyház víziójáról” című 55. konferenciáján.
A Civil törvény (az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény) hatályba lépése óta több, adminisztratív egyszerűsítést eredményező változtatás történt. Ennek egyik eleme, hogy a civil szervezetek különböző kötelezettségeinek határideje egységessé vált.
Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára részt vett a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében megtartott Szomszédünnep című sajtótájékoztatón.
Magyarország megújítása elképzelhetetlen a gazdaság szereplői mellett a civil szervezetek együttműködése nélkül - mondta Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyette államtitkár ma a kormany.hu-nak adott interjújában.
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács fontosnak tartja, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, és "tárgyilagos, más uniós tagállamokhoz hasonló megítélés és értékelés, egyenlő elbírálás alapján" szülessen döntés.
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács elsőrendű érdeknek és feladatnak tartja a családok nemzetgazdasági célkitűzésekkel összhangban való segítését.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjáról szóló 8/2012. (II. 22.) KIM rendeletben szereplő pályázat benyújtási határideje július 15-re módosul.
Május 14-én Pozsonyba látogatott Dr. Latorcai Csaba a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Látogatása során tárgyalt a Határon Túli Szlovákok Hivatalának elnökével, Igor Furdíkkal. A találkozó elsődleges célja a korábban nagy nyilvánosságot kapott pilisszentkereszti Pilisi Szlovákok Központja támogatásáról szóló szerződés módosításának aláírása volt.
Civil és kormányzati partnerség" címmel előadást tartott Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Szegeden azon az információs napon, melyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Magyar Gazdaságfejlesztési Központtal (MAG) közösen szervezett.
A Magyar Vöröskeresztről szóló új törvényről egyeztetett az Emberi Erőforrások Minisztériumában Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Vöröskereszt képviselőivel. „A cél közös: egy széleskörű, önkéntes, erős helyi kötődésű Magyar Vöröskereszt, amely szolidáris a környezetében élő emberekkel és nyitott a világra.”- mondta Hölvényi György.