Egyházpolitika, Civil társadalmi kapcsolatok, Nemzetiségi önkormányzati kapcsolatok
Az egyházügyi államtitkár szerint a szolidaritás felkeltésén túl az anyagi lehetőségek feszegetése is nagyon fontos ahhoz, hogy Magyarországról a lehető legtöbb segítség érkezzen a határon túl élő magyarokhoz, civil szervezeteikhez. Míg ezt az előző kabinet problémaként kezelte, addig a mostani kormány feladatának tekinti - jelentette ki Hölvényi György a 25. Kárpát-medencei Főiskolás Táborban kedden Szentendrén.
Húsz kiemelkedő képességű nemzetiségi iskolába járó diák nyerte el idén a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat, amely a diákok továbbtanulásához nyújt segítséget. Az ösztöndíjnak köszönhetően havi 60 ezer forintot kapnak a tanulók két tanéven keresztül. A pályázatban való részvételre jogosult 24 iskola közül összesen 20 küldött be 35 pályázatot, melyből kettő nem felelt meg a kiírás kritériumainak.
A kormányzat számára a közösség kihívás és lehetőség egyben - mondta Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár Kőszegen, a Tranzit Fesztiválon. A Közösségépítés keresztény módon című kerekasztal-beszélgetésen az államtitkár beszélgetőpartnere Ábrahám Béla, a szalézi rend tartományfőnöke volt.
Az Egyiptomban kialakult aktuális belpolitikai helyzetben az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága együttérzéséről biztosítja az egyiptomi kormányválság előtt és után üldöztetést elszenvedett egyházakat és vallási csoportokat. Meggyőződésünk, hogy az Egyiptomban kialakult helyzetet a párbeszéd és a megbékélés útján lehet megoldani. Közlemény.
Játékos formában, kvízek segítségével próbálja bemutatni munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága a Szigeten felállított sátrában – közölte a Civil Szigeten tartott sajtótájékoztatóján Latorcai Csaba.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismeri Szabó Máté, az alapvető jogok biztosának munkáját, ennek ellenére fel kívánjuk hívni a figyelmét a mai „A nemzetiségi önkormányzati választásokon számolni kell a visszaélések veszélyével” közleményével kapcsolatban az alábbiakra. Közlemény.
A nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet rendelkezései alapján Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, mint Támogató meghozta a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú költségvetési támogatásáról szóló döntéseit.
Magyarország kormánya bármely kérdésben – így az egyházi ingatlanok rendezése ügyében – tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a határon túl élő magyar közösségek törekvéseit támogassa – mondta július 24-én Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján tartott panelbeszélgetésen.
Második alkalommal hirdetett eredményt a civil szervezetek szakmai pályázatán a Nemzeti Együttműködési Alap. 953 160 000 Ft forrás állt rendelkezésekre a civil szakmai programok és tevékenységek támogatására. Az idei pályázaton jóval több civil szervezet programja került támogatásra a közel 100 millió forinttal nagyobb keretből, mint tavaly. A pályázatukkal támogatást nyert szervezetek részére a szerződések még a héten kiküldésre kerülnek.
„A jó nemzetiségpolitika nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is szolgálja az érintettek megmaradását, s ennek tényekkel alátámasztható nyomai is láthatók” – mondta dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azon a találkozón, amelyen egy nemzetközi konferencia sinológus küldöttsége vett részt.