A Heti Válasz 2012. 05. 24-ei számában megjelent interjú Balog Zoltánnal.

Ahol minden keresztény vagy nemzeti, ott a végén semmi sem az – mondja Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának új vezetője. A „civilben” református lelkész Balog nem mond semmit Orbán Viktor lelki életéről, a miniszterelnök első gyerekeit keresztelő Iványi Gábort pedig ennek ellenkezője miatt nem veszi komolyan.

– Korábban jelezte: akkor vállalná a hatalmas humántárca vezetését, ha két részre szednék.
– Így van. 

– Úgy fest, a kormányfőt nem hatotta meg a gondolat, mire ön elvállalta a feladatot így is.
– Megvitattuk a dolgot. Olyan ez a minisztérium, mint az Európai Unió. Több érv szól amellett, hogy együtt maradjon, mint ellene. Amikor elmélyül az ember a feladatban, akkor könnyebben megtalálja az értelmét is. Magyarország legfontosabb emberi erőforrásait egy szervezeten belül erősíteni és koordinálni – ebben nagy lehetőséget látok. 

– Azt, hogy melyik államtitkár marad, mi határozta meg?
– Sok szempontot figyelembe vettem, a személyes rokonszenv pedig nem játszott szerepet. Az egyházügyi államtitkár például „megy”. Ő az a Szászfalvi László, akivel 25 éve dolgozom együtt remek emberi kapcsolatban, ráadásul áldozatkészen tette a dolgát, ám mostantól más, európai horizontú egyházügyi vezetésre van szükség, amire Hölvényi György a legalkalmasabb. Segíteni kell megértetni a világgal, hogy mi az értelme az új alaptörvényből következő változásoknak – nem csak az egyházi ügyek területén. Szászfalvi László tudására ezután is számítok. 

– Többek közt ő menedzselte azt is, hogy az Orbán Viktor első gyerekeit keresztelő Iványi Gábor egyháza nem egyház többé. Az ifjú Orbánokat ezek szerint kamuegyház keresztelte?
– A keresztség akkor is érvényes, ha egy bába végzi, tehát az Orbán gyerekekével semmi gond. Azt meg ízléstelennek tartom, ha valaki végigturnézza a médiát azzal, hogy ő keresztelte a kormányfő gyerekeit. Milyen lelki vezető az, aki a rábízott hívők lelki életéről nyilatkozik? Én sosem tennék ilyet, mert komolyan veszem a lelkészi hivatást. Aki nem veszi komolyan, az pedig miért csodálkozik, hogy az állam meg őt nem? 

– Ön szerint tehát nem egyház, amit Iványi vezet?
– Közössége hitbeli értelemben az, s gyakorolhatja is a hitét. Hogy megfelel-e az új egyház-alapítási törvénynek, más kérdés, itt keletkezett néhány átmeneti helyzet. Mégis: valóban helyes arány, ha egy néhány tucat fős vallási közösség tart fenn több százmilliós szociális és oktatási szolgáltatást? Ebben az intézményrendszerben egyébként vannak értékes elemek, ezekről megállapodást kell kötnünk. Arról viszont, hogy ők egyház vagy vallási egyesület, ettől függetlenül kell dönteni. Nyitott a lista, lehet jelentkezni. 

– Szászfalvi úgy megy, hogy kap más feladatot. Szőcs Géza is?
– A miniszterelnök számít a munkájára. Vele is jó viszonyt ápolunk egyébként. Reneszánsz ember, ha kultúráról beszél, iszom a szavait. Végigküzdötte a Ceauşescu-rezsimet. Tiszteletet érdemel. A poszt ügyében viszont az a kérdés, ki a legalkalmasabb egy erősebb államtitkárság vezetésére. De még nem is csak ez: a kormányzás sokszereplős játék. Mindenkinek szüksége van küzdőtársakra. Szőcs Géza magányos harcos. 

– Az oktatásügyért továbbra is Hoffmann Rózsa felel. Azért, mert a kormányzás „sokszereplős játék”?
– Hoffmann Rózsa alkalmas. Az ő érdeme, hogy a Nemzeti Alaptanterv úgy épít a polgári, nemzeti, keresztény értékekre, hogy közben a XXI. században is időtálló tudást kínál. Fontos, hogy a hagyomány és a korszerűség az oktatásban egymásra találjanak. 

– Ha már keresztény értékek: gyakran bírálta a Semjén Zsolt-féle kereszténydemokrata felfogást. Most elásták a csatabárdot?
– Nincs semmiféle csatabárd. A hangsúlykülönbség annyi a KDNP és az én felfogásom között, hogy míg ők a fundamentumok őrzését tartják a legfontosabbnak, én azt, hogy ezeket vonzóvá tegyük a XXI. századi szekularizált ember számára is. 

– Mintha a nemzetfelfogása is elütne a főcsapástól: miközben törvényjavaslatban a „nemzeti dohánybolt” szóösszetételt is volt alkalmunk olvasni, ön a minisztériuma nevéből kiszedte a jelzőt.
– Ahol minden keresztény, ott a végén semmi sem az. A „nemzeti”-re ugyanez igaz. Persze nem az volt a fontos, hogy a „nemzeti”-t kivegyük, hanem az, hogy betegyük az „emberi”-t. Erős nemzetet ugyanis csak erős gazdasággal és minőségi emberi erőforrásokkal lehet építeni. 

– Csakhogy épp forráskivonást tapasztalunk.
– Egy sor helyen meg lehet spórolni azokat a pénzeket, amelyek nem a célok elérését segítették eddig, csupán egyéni túlélési stratégiákat finanszíroztak. 

– Miféléket?
– Ma az állam évente tízmilliárd forintot költ az iskolai felzárkóztatás támogatására, amely jelentős részben a pedagógusok bérkiegészítésére és a hátrányos helyzetű gyerekek ösztöndíjára jut. Elvileg akkor adható, ha az iskolában a hátrányos helyzetű gyerekkel külön foglalkoznak. A megkérdezett tanárok 90 százaléka ugyanakkor nem tudja, miért kapja ezt a pénzt.

Az igazgató megigényelte, a belügy kiutalta, hozzácsapták a bérhez, „szereztem neked plusz ötezer forintot, de rendes vagy, puszi, puszi”. A cigány és nem cigány magyar gyerek meg marad úgy, ahogy volt. Van ennek így értelme? 

– Nincs.

– A rendszert át is alakítottuk, teljesítményalapúvá tettük. Legfeljebb három gyerekkel foglalkozhat a tanár, ellenőrizzük, s csak az elvégzett munkáért jár bérkiegészítés, csak a javuló eredményért ösztöndíj. Számos feladatot finanszíroztunk-finanszírozunk olyan forrásból, melyeknek semmi közük egymáshoz: ilyen a régészet és a megyei múzeumi rendszer egészségtelen kapcsolata, de az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában is vannak hasonló helyzetek. 

– Van két hónapja, hogy kitaláljon valamit, különben egyes megyei múzeumok lehúzhatják a rolót. Ötlet?
– Át kell gondolni a vidéki kulturális intézményrendszer fenntartását. Nem életszerű, hogy régi kastélyokban a havi átlag tucatnyi látogató előtt és után haladva gyújtogatják és oltogatják a villanyt nyugdíjas teremőrök. A kérdés nemcsak az, hogy az intézményrendszer fennmarad-e, hanem az, hogyan tesszük a magyar kultúra muzeális értékeit közkinccsé a következő nemzedéknek, akik számára az internet a tájékozódás, a műveltség, s persze sokszor a műveletlenség legfontosabb forrása. Ez a generáció nem fog elmenni megyei múzeumba, csak akkor, ha van mellette turizmus, gasztronómia és egyéb vonzerő is. Ez viszont a településeknek fontos, tehát alaphelyzetben nekik kell biztosítaniuk a forrásokat, s ez után kell megvizsgálni, mihez kell központi pénz is. A legfontosabb, hogy eldöntsük, ki miért felelős. Az oktatásügyben például az állam végre kimondta: én vagyok. Nem mutogat többé az önkormányzatokra. 

– Csak pénzt nem ad eleget – ahogy arról Pokorni Zoltán is beszámolt.
– Van, amiről le kell mondanunk, de amire összes hibánk ellenére is büszke vagyok: arra használjuk a kétharmadot, hogy nekimenjünk ezeknek a rendszereknek. Az elmúlt húsz év arról szólt, hogy „én elnézem a te stiklidet, te az enyémet, ez a gyenge állam úgysem ad semmit, hát akkor éljünk meg, ahogy tudunk”. Meg arról, hogy kéz kezet mos, ki tudja, ki nyeri a következő választást. Ezt a velejéig korrupt rendszert kell felszámolni. 

– Ángyán József szerint ez eddig nem sikerült.
– Elég terület tartozik hozzám, a földkérdés nem, úgyhogy nem is kontárkodnék bele. Korrupt rendszereket volt alkalmam tanulmányozni a cigányság felzárkóztatására elköltött pénzek ügyében. 

– A Népszabadság publicistája szerint kétéves roma és felzárkóztatás ügyi tevékenysége még csak nem is kudarc, hiszen az azt feltételezné, hogy dolgozott...
– Fő, hogy a Népszabadság publicistája dolgozik. Azzal a cikkel el is végezte a munkáját. Lehet ilyeneket írni egy fővárosi szerkesztőségből, nekem viszont a valóság az iránytűm. Az, hogy még nem minden falusi cigány asszony érzi a változást, természetes. A rendszer viszont átalakult, a negatív ösztönzők és a pozitívak is jelen vannak benne végre. 

– A negatívat értjük: ha nem mész közmunkára, nem lesz segély.
– Vagy: ha nem megy a gyerek iskolába, hiányozni fog a családi pótlék egy része. 

– Ha megy, akkor is Erzsébet-utalványban lesz, ami Hegedűs Zsuzsa szerint borzalmas ötlet. Hiszen azt is el lehet cserélni a bolt előtt, aztán venni belőle szeszt, cigit...
– Minden rendszert ki lehet játszani.
Megyek át az egyik magyarországi folyón a komppal, a révész nem ad számlát, zsebre teszi az út árát, közben meg azért panaszkodik, hogy nincs elég bevétele, le fogják állítani a kompot, el fogja veszíteni az állását. Vegyük már észre: lehet, hogy rövid távon jobb kijátszani a szabályokat, de középtávon öszszeomlást hoz! Erzsébet-utalványban pedig csak kis összeget adunk, hogy legalább azt ne a komfortjukra, hanem a gyerekre költsék azok, akik eddig nem így éltek. Vannak helyzetek, amikor az államnak a gyereket meg kell védenie a szülőtől. Mielőtt néhány áljogvédő rasszistázni kezdene, hozzáteszem: nemcsak a cigányság, nemcsak a leszakadtak, hanem a középosztály, sőt a gazdagok között is vannak ilyen esetek. 

– Az viszont ön volt, aki egyszer lapunkban fejtette ki: van „cigánybűnözés”. Tartja?
– Ahogy van persze „keresztény álszentség” és „zsidó nagytőke”, és léteznek a világon különféle nemzetiségű „maffiák” is. Mondtam ezt is. A nyomorban élő cigány és nem cigány magyarok között valóban létezik az életstratégia, amely arra épül, hogy bűncselekményekből tartják fönn magukat. 

– Tehát nem csak romaprobléma ez. Máris nincs értelme a „cigánybűnözésnek”.
– A szegénység közös, de van roma arca. Vannak olyan bűncselekmények is, amelyek inkább e csoport bizonyos tagjaira jellemzőek. Persze, ha egy népcsoportot megbélyegző módon beszélünk egy bajról, az legfeljebb rövid távú kielégülést okoz frusztrált, dühös embereknek, de a kiutat nem mutatja meg. De ne csak erről vagy a negatív ösztönzőkről beszéljünk. 

– Jöhetnek a pozitívak.
– Aki elmegy közmunkára, egy sor pluszszolgáltatást kap a fizetése mellé.
Oktatást, például. Ha nincs meg a nyolc osztálya, elvégezheti utólag, úgy, hogy azt az állam fizeti. Aki hajlandó tenni magáért, segítséget kap. 

– Aki nem?
– Ha valaki lemondott magáról, azzal nehéz mit kezdeni, de azért tennünk kell, hogy a gyereke kapjon egy esélyt, vagy még egyet. Például, hogy ne éhezzen. A mi kormányunk terjesztette ki az iskola összes osztályára a rászoruló gyermekek ingyenes közétkeztetését. Ma minden éhező diák kap ebédet az iskolában. És nemcsak ebédet, hanem odafigyelést és lehetőséget, hogy a szociális hátrányokat maga mögött hagyhassa. Ez az egyik legfontosabb célom. Hogy kialakítsunk egy rendszert, amelyben a legtöbb hátrányos helyzetű gyerek már a legkisebb kortól felzárkózhat. Lehet, hogy a szülei lemondtak magukról és így a gyerekükről is – mi viszont ebbe nem nyugszunk bele. 
„A szegénység közös, de van roma arca. Vannak bűncselekmények, amelyek inkább e csoport bizonyos tagjaira jellemzőek.”

(Heti Válasz, 2012. 05. 24. - Stumpf András)