A Magyar Hírlap interjúja Balog Zoltánnal. (2012.05.19)

Soha nem látott mennyiségű területért felelős az Emberi Erőforrások Minisztériumára átkeresz-telt humán csúcstárca hétfőn hivatalba lépett vezetője. Balog Zoltán lényegében hét tárcát vezet, elődjével, Réthelyi Miklóssal szemben hozzá tartozik a korábban általa még államtitkárt vitt társadalmi felzárkózás, valamint az egyházi kapcsolatok ügye. A miniszter lapunknak nyilatkozott egyebek mellett arról, hogy az eddig bejelentetten túl legalább két államtitkárság élén tervez még cserét, ahogy arról is, kiáll a pedagógus-életpályamodell 2013-as bevezetése mellett, de csak akkor, ha azt hazánk gazdasági fejlődése lehetővé teszi.

– Tulajdonképpen hét tárca tartozik immár az emberi erőforrásokért felelős miniszter alá. Csak az egyik, de talán az egyik legfontosabb az oktatás ügye. Ennek kapcsán a legtöbb kérdőjel az elmúlt időszakban a 2013-ra ígért, bérfejlesztéssel is járó pedagógus-életpályamodell esetleges csúszása miatt merült fel. Új tárcavezetőként mit tehet ez ügyben?
– Leszögezném, nem feladatom minden területen jobbnak lenni, mint az illetékes államtitkárok. Ők ugyanis, ahogy például a német rendszerben mondják, kvázi államminiszterként dolgoznak. Ezt a titulust az uniós elnökségünk idején rá is írtuk a névjegyükre – kaptunk is érte kritikát az ellen-zéktől. Tehát ők felelnek a különböző szakpolitikákért, az én dolgom az, hogy összehangoljam az érdekeket, jogokat, vagyis a részt az egész perspektívájával. Visszatérve a kérdésre, a minap kijöttek az új GDP-adatok, amelyek hazánk esetében csökkenést mutatnak. A rossz hír nem okozott különösebb meglepetést, a gazdasági kormányzat már korábban jelezte, az esztendő első fele visszaesést hozhat, míg a másodikban futhat fel úgy a növekedés, hogy abból lehessen egyáltalán valamit továbbadni. Csak azt lehet ugyanis szétosztani, amit megtermelünk, és nem azt, amit hitelbe felveszünk. Ezt nehéz elfogadni, hiszen korábban a jövőt felélő, hamis kompromisszumok voltak érvényben.
Bár az állam nem tudott komoly perspektívát biztosítani az adott társadalmi rétegnek, azért odalökött néha egy kisebb összeget, mondván, elleszünk valahogy, mondjuk segélyekkel. De most megérkeztünk az út végére, nincs tovább. Tehát amennyiben a gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi, jómagam is Hoffmann Rózsa államtitkár oldalán, vagyis a tanárok oldalán állok, de számolni kell evvel a korláttal. A különböző foglalkozások között vannak olyan szolgálatok, amelyeken keresztül az állam eljut a polgáraihoz, ad nekik valamit, oktat, rendet tart vagy gyógyít. Akár egyfajta „hivatásrendnek” is nevezhetnénk ezt: tanárok, rendőrök, bírák, közigazgatási szakemberek. Azok számára, akik ilyen területen tevékenykednek, külön megbecsülést kell biztosítani, ugyanakkor az elvárások is nagyobbak velük szemben. 

– Az előd, vagyis a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az elmúlt évtizedekben is példátlannak mondható strukturális átszervezésekbe fogott, és nem csupán az oktatás terén. Úgy tűnt azonban, ezeket nem mindig sikerült a társadalom felé bemutatni, megmagyarázni. A kommunikáció terén tervez-e változást?
– Megvédeném az előző vezetést e tekintetben. A kormányzati ciklus első felében valóban szinte az összes rendszert, ha úgy tetszik, „felforgattuk”. Nem azért, mert a kétharmad révén megtehettük, hanem azért, mert nem működtek jól. Az átszervezések miatt ugyanakkor joggal érezhették úgy sokan, hogy bizonytalanná vált a helyzetük. Ezt elismerem. Most eljutottunk oda, hogy az átalakításokkal megcélzott embert és emberi közösségeket állíthatjuk a középpontba, nem az intézményt. Megjegyzem, az ezt tükröző átnevezés nem kerülhet többletköltségbe. A kormány-fő, aki a minap ellátogatott a miniszteri értekezletünkre, azt mondta, hogy a nagy minisztériumon belül fel kell számolni a „szaktárca-sovinizmust”, vagyis azt a hozzáállást, hogy az egyik államtit-kárság a másik rovására harcol ki a maga számára forrásokat. Egységben kell látni a megoldásra váró feladatokat, s ez végeredményben mégiscsak az ország újjáépítése. Mindezt természetesen kommunikálni is kell a társadalom felé. Ehhez hozzátartozik az átláthatóság, illetve az igazságosabb elosztás igénye.

– Tény, a tárcánál lévő valamennyi terület sok pénzbe kerül. Gondoljunk csak az egészségügyi dolgozók meghirdetett béremelésére, amelynek fedezete kapcsán többen kétségeket fogalmaznak meg. Erősebb érdekérvényesítés várható öntől a kabineten belül?
– Ezt vitatom, szerintem éppen ez a minisztérium felügyeli azon területeket, amelyek hozzák a pénzt. Hiszen emberi erőforrás nélkül a gazdaság nem működőképes, ezért erre szánni valódi befektetés. Mondok egy példát: ha egy cigány vagy nem cigány magyar, lecsúszott családból származó gyermekének nem lesz kötelező hároméves korától óvodába járnia, hatévesen iskolaéretlen lesz, ezért kisegítő képzést kell neki biztosítani, majd később nem végzi el időben a nyolc osztályt, sőt vélhetően szakmája sem lesz. Jó eséllyel élete végéig a szociális rendszert terheli majd. Ez kerül majd nagyon sok pénzbe. Azt mondom, inkább építsünk óvodákat, azzal később az állam csak nyerhet. Egy kormánynak minimum közép-, de inkább hosszú távra kell terveznie, hiszen a nemzet fennmaradása a cél. Vagyis ebből a szempontból mi hozzuk a legtöbbet az országnak, még ha tényszerűen ma inkább – csúnya szóval – visszük is a pénzt.

– Amiből a gazdasági mutatók alapján jelenleg nincs túl sok.
– Valóban, viszont eközben Magyarország hihetetlen erőforrásokkal bír, csakhogy ezeket nem használjuk ki, mert mindenki arra fókuszál, ne a másiknak, hanem magának szerezzen minél többet. Néha úgy tűnik, itt mindenki áldozat, miközben dolgozni csak kevesen akarnak. Természe-tesen harcolni fogok azoknak az embercsoportoknak, hivatásrendeknek az érdekeiért, amelyek nélkül nem tudunk boldogabb ország lenni. Az egészségügyi béremelés jelentős része egyébként már biztosított. Megemlíteném a gyógyszerkasszát, amelyben több tízmilliárdot sikerült úgy megspórolni, hogy egy fillért sem terhelünk a betegekre. Tehát igenis akad tartalék a rendszerben. 

– Elképzelhető, hogy kórházbezárásokkal növelné a kormány a pénzügyi mozgásterét?
– Eddig sunnyogott az állam, mert nem tisztázta, kinek a dolga pontosan a gyógyítás – vagy akár az oktatás – finanszírozása. Most egyértelműen lefektettük: az államé. A nagy átalakításokba úgy vágtunk bele, hogy közben iszonyatos gondok vannak a gazdasággal, a versenyképességgel. Ez egy óriási vállalás, ha úgy tetszik, erkölcsi döntés. Ugyanis a kétharmadunk rovására csináljuk. Nem arra használjuk a hihetetlen bizalmat, hogy magunkat még négy évre bebiztosítsuk. A saját politikai elitünket is megfeleztük. Ami a konkrét felvetést illeti, funkcióváltások, átszervezések lesznek, a hatékonyság és a színvonalnövelés végett ezek elkerülhetetlenek, de bezárásokra, remélem, nem lesz szükség. 

– Államtitkárként eddig önálló területet vitt. Mi lesz a társadalmi felzárkózással?
– Úgy tartottam tisztességesnek, ha ebben az ügyben először a legfontosabb szövetségesemmel ülök le beszélni. Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke szerintem bölcs döntést, egyúttal áldozatot is hozott, amikor nem vállalta az általam felkínált államtitkári posztot. Azt mondta, őt a sajátjai választották, marad a helyén. Ezért, miután az elmúlt két évben nagyon jó csapat alakult ki körülöttem, úgy határoztam, miniszterként továbbra is „adom az arcomat ehhez” a számomra rendkívül fontos területhez, a lényegesebb döntéseket továbbra is én hozom meg. Tartom, az egyik legsúlyosabb probléma jelenleg a cigányság, illetve a lecsúszott társadalmi rétegek felemelése. Nemzeti ügy. Ha ebben nem lépünk, előbbutóbb az egész országnak nagyon rossz lesz. Amennyiben viszont ezt a területet miniszteri szintre emeljük, annak üzenete van, ráadásul a téma politikai érdekérvényesítése a kormányon belül erősödhet. Ahhoz a minisztérium-hoz került ugyanis, amelynél valamennyi, a társadalmi felzárkózásban érintett részterület megta-lálható. Egyelőre ebben a felállásban folytatjuk, majd meglátjuk, jól működik-e. 

– Összesen hét államtitkárságról van szó. Van kedvenc?
– Az előbb taglalt terület. Ugyanakkor az egyházakkal való kapcsolattartás terén is évtizedes tapasztalat van a hátam mögött, az is különösen fontos számomra. 

– Valóban, az új tárcához került a felekezetek ügye is, ráadásul ezen a poszton csere is lesz, Szászfalvi Lászlót Hölvényi György váltja. Szemléletváltást is jelent az új államtitkár?
– Egyfajta választ is próbálunk adni ezzel az egyházügyi törvényt ért külföldi támadásokra. Persze nem mindegyik volt jogos és értelmezhető, de Daniel Cohn-Benditével ellentétben mondjuk az Európai Bizottság kifogásait illik komolyan venni. Ez a téma egyébként lényegét tekintve inkább arról szól, amiről az alaptörvény: sikerül-e helyreállítani azt a világos értékközösséget, ami Európát naggyá tette. A közös jövőnkről van szó, ezért meg kell erősíteni a keresztény alapokat. Nem a saját jogszabályunkat kell tehát elsősorban védenünk.
Hölvényi Györgytől, aki a néppárti Robert Schuman-alapítványtól jön haza, egyébként a Baran-kovics István Alapítvány egyik létrehozója volt, és komoly nemzetközi kapcsolatrendszerrel bír, ennek a mentalitásnak a további erősítését várjuk. A család, az élet védelme kapcsán európai léptékű értékvitát robbantott ki a második Orbán-kormány. Helyt kell állnunk.

– Lesznek további személycserék?
– Egyelőre csak az említett váltás mondható biztosnak. Újdonság lesz még az uniós források, támogatások szervezéséért felelős miniszteri biztosi pozíció létrehozása. Még egyeztetnem, beszélgetnem kell bizonyos emberekkel, de jelenleg úgy látom, további két államtitkárság élén biztosan lesznek változások.

(Magyar Hírlap - 2012. 05. 19. - Kacsoh Dániel–Stefka István)