„Olvassunk, nézzünk, hallgassunk minél több Örkény-művet, hiszen az örkényi humor mindenkor, mindenki számára kapaszkodót nyújthat.” Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a száz éve született Örkény István tiszteletére kezdődő emlékévet.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett sajtótájékoztatón a miniszter annak kapcsán méltatta Örkény Istvánt, hogy 2012-ben országszerte az író születésének századik évfordulóját ünnepeljük, amelyhez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával számos program kapcsolódik az év során.

fotó: Pelsőczy Csaba

Réthelyi Miklós kifejtette, Örkény István nem csupán magyar nyelvterületen, hanem világszerte is jól ismertek, mintegy húsz nyelven jelentek meg, és számos alkalommal megihletett művészeket. Mint mondta: Örkény István Kafka örököseként a képtelent természetesnek mutatta be, nem hozzászoktatta, hanem szembesítette az olvasót az elviselhetetlennel. A miniszter úgy fogalmazott: hogyha egy gondolattal akarnánk megfogalmazni az író életének lényegét, akkor saját szavaival élve azt mondhatnánk: "az ember, ha mégoly biztosan áll is a lábán, mihelyt egyet lép, reszkírozza a hasra esést."

Balatoni Mónika, a Hungarofest kreatív és stratégiai igazgatója a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy az emlékév alkalmából a Hungarofest összesíti és koordinálja a jubileumi évben szervezett eseményeket, illetve egységes kommunikációt biztosít az évforduló programjainak. Ennek keretében indítják útjára az „Örkény-sziget” programot is, amely kávéházak bevonásával Örkény-köteteket juttat el a hazai és külföldi vendégekhez. A kreatív és vállalkozó kedvű fiatalokat pedig Örkény életművének újragondolására szeretnék ösztönözni a „Van egy perced? – Alkoss!” című művészeti pályázattal.

fotó: Pelsőczy Csaba

E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója a „Mi mennyi? – Örkény István százéves” című emlékkiállításra invitálta a közönséget, amely április 6-tól az év végéig látogatható, és megnyitójára április 5-én este kerül sor Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes részvételével.

A centenáriumi évben ezek mellett az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet középiskolásoknak hirdetett versenyt színházi produkciók létrehozására, a Palatinus Kiadó pedig két könyvkülönlegesség megjelentetésével kínál felfedeznivalókat az Örkény-rajongóknak. Mindemellett a Magyar Nemzeti Bank ötezer forintos címletű ezüst emlékérmet bocsát ki az író születésnapján.

fotó: Pelsőczy Csaba

Az emlékév további programjairól az Országos Széchenyi Könyvtár által létrehozott, Örkény István életműve előtt tisztelgő www.orkenyistvan.hu honlapon lehet tájékozódni.

(kormany.hu)