Réthelyi Miklós beszéde, melyet 2012. március 14-én a budapesti mondott el a Szépművészeti Múzeumban, ahol középszintű művészeti díjakat adott át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárral.

Tisztelt Díjazottak, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A természet csak egy minimumot kíván – írja Seneca. Azaz szinte mindenről gondoskodott. A hiányokat, amelyeket meghagyott,  átengedte az embernek, hogy kitölthesse azokat. A természet olyan mintákkal szolgál,  mint a szárny, a barlang vagy a fészek. Az égi forráskód megvan, de a dolgok belső szépségét csak a művészet tudja megmutatni, csak a művészet tudja napvilágra hozni azt, ami előttünk rejtett.

Paul Klee szerint a művészet láthatóvá teszi azt, ami majdnem láthatatlan.
A művészet segít abban, hogy belenézzünk a világegyetembe, hogy megtaláljuk a szépet, mint az „igaz” ragyogását.

Amikor egy műalkotással kapcsolatba kerülünk, bekerülünk a regény, a vers, a film, a festmény erőterébe, képzeletbeli világába. Ebben a világban nincs szükség hídra, mert a mű befogadásakor nem a szerző és az olvasó közötti hidat kell keresnünk, hanem a vízen járás csodáját. Ha a teljesség közelében járunk, már nincs szükségünk hídra.

A művészet megóvja az embert a célszerűség és a hasznosság diktatúrájától, mert a „szép és az igaz” nem praktikus ismeret.

A művészet ellensúlyt kínál a technológiák imádatával szemben. A művész nem oldódik fel könnyen a környező világban. Szakadatlan olyan dolgokat keres, amelyek nem is biztos, hogy léteznek. A valóságból merít, hogy aztán ki tudjon térni a tolakodó valóság elől. Ehhez szüksége van egy felvonulási területre, az alkotás szabad térségre.

Ma az alkotókat ünnepeljük, akik a műveik által újra alapítják maguk körül a világot, kiegészítik a természetet, azaz eltűntetik a hiányokat. Azaz: alkotnak.

A természet szinte mindenről gondoskodott, de a nagy művet nekünk kell befejeznünk. Az alkotás akármilyen magányos tevékenység is, az önérdek meghaladása, nem a személyes megváltás kényszere szüli, hanem a világ jobbítására tett erőfeszítés. Minden nemzet számára fontos alkotóinak megbecsülése. Vannak kitűntetett pillanatok,
amikor az ember megünnepli azt, hogy valamit befejezett.

Exupéry szerint a boldogság nem más, mint az alkotás felett érzett megelégedettség. Ugyanezt a boldogságot érezheti azonban
a befogadó is, aki a szerzővel együtt írja, értelmezi újra a művet.

A „nemzet közös ihlet” - mondja József Attila. Ugyanúgy közös alkotás minden olyan mű, melyet visszaidéz a nemzeti emlékezet.

Most együtt ünnepelünk azokkal, akik láthatóvá teszik számunkra a láthatatlant és olyan  művekkel ajándékozták meg közösségünket, amelyet szívesen idéz majd vissza a nemzeti emlékezet.

A díjazottaknak gratulálok és a továbbiakban is eredményes munkát kívánok!

(kormnay.hu)