Március 13-án Réthelyi Miklós szakmai kitüntetéseket adott át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épületének nagytermében. Az ekkor tartott beszéde az alábbiakban olvasható.
Ma együtt ünnepeljük az 1848-as forradalom és szabadságharc 164. évfordulóját, köszöntjük az egészségügyben nagyszerű, sokszor önfeláldozó munkát végzőket és fürdünk a tavaszi napsütésben.
Mindezt 2012-ben, a többszörösen összetett rendszerként működő magyar egészségügy átalakításának talán legfontosabb és legkritikusabb pillanataiban. Ezen ünnepélyes alkalom lehetőséget teremt - 164 évet átugorva - az egészségügy szervezés gondjainak az összehasonlítására. Két – ma is kiemelkedően fontos –területről fogok beszélni, a szakemberek képzéséről és a kórházakról.
Az 1848/49-es időszak közegészségügyéről c. írásban a következőket találjuk:
„Balassa Jánost 1848 májusában a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyetemi osztályának élére állították, s Eötvös József miniszter megbízásából hozzáfogott az orvosi ügyek reformjához. Ennek központi részét foglalta el az orvosképzés megújítása. Kiemelt hangsúlyt kapott a hároméves sebészképzés eltörlése, az „országos egyetemi kórház” felállítása, a „kórápolók” képzése, új tanszékek (balneológia, gyermekgyógyászat, orvostörténelem, kór- és gyógyszertani, törvényszéki orvostani és államorvostani tanszékek) felállítása.”
(Az 1848/49-es időszak közegészségügyéről, Kapronczay Károly)
Ugyanabban az írásban olvasható az eperjesi városi orvos, Stoltz Samu hozzászólása, amelyet az „eperjesi orvosegyesület” 1848. május 6-i ülésén mondott el.
„Fejtegetései szerint .. fontos a rendezett egészség- és közegészségügy. Ehhez jól képzett szakemberekre van szükség, ezért fontos az orvosképzés fejlesztése. Indítványa szerint az orvosképzést ingyenessé kell tenni,
ami növelné az érdeklődést és igen jó alkalom lehetne az igazán tehetséges szakemberek képzésére. Ugyanakkor szigorítani kell a vizsgakövetelményeket, de az államnak kell gondoskodnia a végzettek munkahelyéről, hogy minden település rendelkezhessen orvosi ellátással.
Eme kötelességvállalás nélkül a kiképzett magyar orvosok külföldre mennek vagy másból kénytelenek megélni, mint választott hivatásukból. Ezen az úton kiképzett, ellátott és biztosított orvos köteles ezután minden gondja alá rendelt szegény ügyefogyottakat ingyen gyógyítani. Fontosnak tartotta az orvos megélhetésének biztosítását, mely részben a fizetéséből, részben a módosabb betegektől kérhető – egységesen meghatározott – díjazásból eredhet.”
Deési Daday András (1889-1973): Magyarország kórházai 1848-ban című, 1963-ban megjelent munkájában olvashatjuk a következőket:
„Kórházaink, az egyházi és főúri alapításoktól eltekintve, sok áldozatot, lemondást kívántak a polgárságtól. A polgárság megszenvedett azért, hogy testi szenvedései a kórházban enyhülést találjanak. A jobbágy és földműves – kórház létesítésére – csak ritkán áldozott, mert csak kivételesen vette igénybe, idegenkedett tőle. Erre tanulságos példákat őriznek az egykori iratok. … Pozsony vármegyéről Dörner „physikus” azt jegyzi fel, hogy: „…tapasztalásunk szerint a falusi népnél mindenkor oly nagy ellenszenv mutatkozott a kórházak ellen, hogy lehetetlen volt a legszegényebb zsellért is, annál kevésbé a tehetősebb gazdát rábeszélni a kórházra”.
De mindjárt el is árulja az idegenkedés okát: „…az uraságok cselédeik számára orvosokat tartanak és azokat tulajdon rovásukra orvosoltatják béres lakásukban”.
A birtokos nemesek maguk erszényeiből orvosoltatják cselédeiket, sőt még a falusi gazdák is„…ha cselédeik megbetegednek, házaikból őket ki nem tiltják, és tehetségük szerint elbánnak velük. Ezeknél fogva a kórházakban csak a vándorok, koldusok, csavargók keresnek menedékhelyet.”
Ha az orvosok képzését és helyzetét nézzük, a 164 évvel ezelőtti problémák közül néhány ma is megoldásra vár. Az orvosok elvándorlásának a fékezése érdekében gazdasági lépésekre, a szakorvosképzés átalakítására és nem utolsó sorban az orvostársadalom egészének a megújhodására van szükség. A kórházak működése alapjaiban változott meg a kezdetekhez képest, de ma is fontos kérdés, hogy kiket gyógyítsanak a kórházakban és kik legyenek azok, akik a lakásuk körül – ha nem is a lakásukban – kapják meg a szakszerű és eredményes ellátást.
Arra kérem az itt összegyűlt kitüntetetteket, de a magyar egészségügyi rendszer valamennyi munkatársát, hogy megértve a kormány egészségpolitikáját, támogassa az egészség megőrzése, a betegek gyógyulása, az orvosok, ápolók, valamennyi munkatárs munkáját a XXI. század követelményeinek megfelelő szinten biztosító átalakulás-átalakítás soron következő lépéseit.
A személyesen elmondandó jókívánságokat megelőzve szeretném valamennyiük áldozatos munkáját megköszönni, és – az egyéni élethelyzetektől függően – kívánok kiváló munkatársakkal együtt dolgozva nyugodt körülmények között végzett eredményes munkát, illetve jól kiérdemelt pihenést.
(Nemzeti Erőforrás Minisztérium)
