Január 19-én csütörtökön az Országházban Orbán Vikor miniszterelnök és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kitüntette a Nemzetközi Diákolimpiákon eredményes diákokat és felkészítő tanáraikat. Réthelyi Miklós beszéde.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Diákok!
Tisztelt Tanárnők és Tanár Urak!

A Nemzetközi Diákolimpiákon eredményesen részt vett kiváló diákok és felkészítő tanáraik köszöntésére, ünneplésére gyűltünk össze itt az Ország Házában. Felsorolhatnám, hogy a különböző természettudományos tárgyakban hány ország csapata szerepelt a versenyeken és hogy a magyar versenyzők milyen helyezéseket értek el. Érdekes lenne beszámolni egy-egy sikeres versenyzőnk tapasztalatairól, vagy a felkészítő tanárok stratégiájáról, taktikai lépéseiről.

Mindezekről az oklevelek átadása utáni kötetlen beszélgetésekben biztosan lesz szó.

Most azonban fontosabbnak és az alkalomhoz inkább illőnek gondoltam néhány percre megidézni a Himnusz költőjét, - akihez a közelgő Magyar Kultúra Napját kötjük -és meghallgatni részleteket unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz 1834-ben írt intelmeiből, mind a mai napig bámulatosan célba találó tanácsaiból.
A Parainesisből fogok idézni.

„Természet és kedvező körülmények
soknak sokat nyújtanak;
hanem e szerencsére támaszkodni hiú gondolat.
A szerencse külső s belső adományit
saját igyekezettel nemesíteni,
s amit szerencse önként nem adott,
fáradatlan szorgalommal magunkévá tenni:
oly szükség, mi alól nagyra és nemesre törekedő ember
magát fel nem oldozhatja.
Voltak idők, midőn a lelkeken bizonyos restelkedés ült;
midőn gondolkozó fejek csak egyenként mutatkoztak;
s kenyérkereső, parányi tudomány vala mindaz,
amivel a közdolgok férjfiai a mindennapi világot…igazgaták.”

És így folytatja a távoli jövőbe is betekintő lánglelkű gondolkodó:

(Ám)….korunk új szükségeket s formákat vett magára;
minden pálya, minden láthatár szélesedni kezd;
egész néptömegek kezdenek gondolkozni;
s egy hatalmas egyetemi ország talpkövei tétettek le:
az ismeretek országáé.”

Kölcsey Ferenc majd 180 évvel ezelőtt írta le az elmondottakat. Folytatom:

„Törekedjél ismeretekre!
De ismeretekre, melyek ítélet s ízlés által vezéreltetnek.
E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan,
hanem ismereteid hasonlók lesznek
a szertelen sűrű vetéshez,
mely gazdag növésű szálakat hoz mag nélkül.
Ítélet által rendbe szedett s keresztülgondolt ismeret
ver mély gyökeret, s őriz meg a felületességtől;
ízlés pedig adja azon kellemetes színt,
mi nélkül a tudomány setét és zordon:
mint a cellájába zárkózott remetének erkölcse.”

Már a 19. század első harmadában is elhangzott a kérdés, vajon a tanulás csak a fiatalok feladata-e. Folytatom a Parainesisből:

„Ne gondold, mintha a tanulás csak bizonyos időkhez,
az ifjúság éveihez köttetnék.
Ifjú korunk oly szűk, s oly sokféle tanulmányokkal elfoglalt,
hogy gyors elfolyása alatt
erős alapon épült tudományra jutni csaknem lehetetlen.
Boldog ifjú az, ki annyira mehetett,
hogy keblében a tudomány iránti szeretet
állandólag felgerjedett;
s azon utakkal, melyeken az ismeretek kútfejeihez eljuthat,
megbarátkozhatott!
Neki csak keble sugallatit kell követnie,
s szakadatlanul előre haladva,
bizonyosan oda ér, hol tudási szomja
gazdag táplálattal fog kielégíttetni.
Azonban e kielégítés csak mindennapi haladás jutalma;
ki szüntelen előbbre nem törekszik,
az hátramarad, mond a példabeszéd.”

A legmaibb kérdések közé tartozik a hogyan tovább kérdése. Mit lehet kezdeni a tudással, az ismeretekkel?A Parainesis így folytatja:

A magányosan szerzett ismereteket közkinccsé kell tenni,
„világos ideákból fáklyát gyújtani,
melynél az együttélők előítéleteik setétségéből kiléphessenek,
régi és új, idegen és saját tapasztalást egyesíteni,
hogy a néptömeg előtt vezérelv gyanánt ragyogjanak;”

A kritikával rendezett ismeretek, a jó ízlés, az élethosszig tartó tanulás, a tudás társadalmi jelentősége és súlya – ezek a fennkölt, veretes mondatokkal leírt gondolatok 178 év alatt csak növekedtek jelentőségükben. Az ilyen módon felnőtt fiatalokról írja a költő:

„Az, ki jókor megszokta magát nem saját falai közt, … elszigetelve,
hanem a közös hazában, a nyilvános élet zajában
az egészre munkálva gondolni.
Annak könnyűvé lőn minden gondolatit,
szerelmét és tudományát
a haza és nemzeti élet ideájával egyesíteni,
s ifjúságát s egész életét aszerént intézni.”

Diákoknak és tanáraiknak szívből gratulálok és kérem, hogy vigyék magukkal az intelmek és buzdítások gondolatait. Legyen fontos számukra, hogy a majd két évszázaddal ezelőtt megfogalmazott, mégis prófétaian mai üzenet célba jusson.

(Nemzeti Erőforrás Minisztérium)