Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2011. augusztus 18-án adta át Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral a Trefort Ágoston-díjakat a Petőfi Irodalmi Múzumban. Az elismeréssel azokat a minisztériumi és intézményi dolgozókat jutalmazták, akik nem oktatói tevékenységet folytatva végeztek kiemelkedő munkát az oktatás érdekében.
„Közegészség, közgazdaság, közoktatás” –Trefort Ágoston miniszterelődöm hármas jelszava.
A közegészség és a közoktatás, az ember testi és szellemi állapota – valójában a közgazdaság legfőbb tényezője.
Ezt nem csak Trefort Ágoston gondolta így. Montgomery tábornok megörökítette emlékirataiban, hogy a katonák voltak hadseregének legfontosabb tényezői, és nem a felszerelés tömkelege vagy színvonala.
Ugyanez cseng vissza a Nobel-díjas közgazdász, John Maynard Keynes intelmeiből: "Nincs messze az a nap, amelyen többé már nem kitüntetetten foglalkoznak a gazdasági problémákkal. Ehelyett a szív küzdőterére megyünk, mindig újra valós nehézségeink felé fordulunk, az élet és az emberi kapcsolatok problémáihoz, a teremtés, a viselkedés és a vallás problémáihoz."
Trefort Ágoston minden bizonnyal örült volna, ha a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot vezetheti, ahol egymásba ölelkezik az emberre közvetlenül gondot viselő összes tevékenységi kör. Netán hiányolná a gazdasági ágazatot ő, aki annak idején nemcsak vallás és közoktatásügyi miniszteri volt élete végéig, hanem párhuzamosan két évig a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri tisztet is betöltötte?
Ha neki olyan összetett struktúrában akkora fejlődést sikerült elérnie, az azt bizonyítja, hogy van előkép a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerkezetére, és ez az út az, ami a siker felé vezethet.
A közoktatás frontharcosai a folyvást küzdő tanárok, akikről manapság – nagyon helyesen – egyre több szó esik. Idézek: „A tanárok csodálatos misszionáriusok, akik arra esküdtek fel, hogy nyomorúságos fizetésük ellenére és ezer nehézség közepette közvetítsék a tudásukat... Legalább el kellene gondolkodni annak a lehetőségén, hogy felelősségteljes feladatukhoz méltó elismerést kapjanak." Ezt nem egy politikus, hanem az ismert és kedvelt színész Bud Spencer nyilatkozta nemrég.
Ám kevés szó esik e küzdelem tisztikaráról, azokról, akik a közoktatás-szervezés és vezetés sziszifuszi munkáját végzik, sokszor anélkül, hogy a diákok hálás arcával találkoznának. Ellenkezőleg. Gyakran elmarasztaló kritikát kapnak azért, ami esetleg akadozik, sántikál, miközben mindenki természetesnek veszi azt, ami az ő munkájuk révén olajozottan gördül. Most azonban végre itt van számukra is a dicséret és az ünneplés ideje. A közoktatás vezérkarának legkiválóbbjait köszöntöm most. Örülök, hogy megszoríthatom a kezüket, hogy gratulálhatok eredményeikhez.
Elő-előfordul, hogy néhányan meg-megfáradnak, el-el csüggednek, miközben ösvényt vágnak az oktatásszervezés dzsungelében. Őket és mindegyikünket új életre serkenti annak buzdítása, aki a legkilátástalanabból a legígéretesebb magasságba jutott, aki a kommunisták börtönéből a köztársasági elnöki bársonyszékbe ült. Íme Vaclav Havel hiteles biztatása:
„A reménység pedig éppenséggel nem feltétlenül optimizmus. A reménység nem az a meggyőződés, hogy valami jól sikerül, hanem a bizonyosság, hogy valaminek értelme van, tekintet nélkül arra, hogy sikerül-e.”
(kormany.hu)