A "teajárat" a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik legrégebbi szolgáltatása, több mint 10 éve működik. A Szeretetszolgálat önkéntesei a téli időszakban minden nap ugyanabban az időpontban, és ugyanazon a helyszínen osztanak teát és szendvicset. A november 24-i alkalmon Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is részt vett.

Idén november hatodikán indult az utcai étkeztetés. A teajárat révén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei kapcsolatba kerülnek olyan hajléktalanokkal is, akik félnek az intézményes elhelyezéstől, a személyes kapcsolattartással azonban sok esetben sikerül őket rábírni, hogy használják, éljenek a hajléktalan szállók adta lehetőségekkel.

Réthelyi Miklós (fotó: Horváth Ernő)

Réthelyi Miklós látogatása során először Óbudán, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai Hajléktalanellátó Intézményében találkozott az ott élő hajléktalanokkal, az éppen szolgálatot adó munkatársakkal, önkéntesekkel, illetve a szeretetszolgálat vezetőivel. Ezt követően a miniszter a teajárattal este hét órára a Kelenföldi pályaudvar melleti Vasút utcába érkezett, ahol az önkéntes segítőkkel együtt maga is teát és szendvicset osztott az utcán élőknek.

(kormany.hu)