Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
A Bel- és Igazságügyi Tanács informális ülésének csütörtöki napján három fő témáról tárgyalnak a résztvevők: délelőtt a szervezett bűnözés elleni küzdelemről, az ebédnél a költségvetésről, délután pedig a közös határvédelemről - mondta el Pintér Sándor.
A Belügyminisztérium, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti szakközépiskolái érettségire épülő, nappali tagozatos szakképzést indítanak az országos képzési jegyzékben szereplő rendőr szakképesítés megszerzésére. Az iskolai végzettség a rendőrségnél tiszthelyettesi, zászlósi beosztás betöltésére jogosít.
A Fejér megyei Kulcson harmincöt embernek kellett elhagynia otthonát, miután keddre virradó éjszaka megcsúszott a partfal; a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjének tájékoztása szerint egy ház összeroskadt, két-három összeomlás közeli állapotban van, tizenöt épület falain látható repedések vannak.
Tájékoztató a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai és hozzátartozói nyugellátása, valamint a hivatásos és a szerződéses állományúak baleseti járadéka megállapításának rendjéről szóló kormányrendelet tervezetéhez.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Joachim Herrmann bajor belügyi államminiszterrel találkozott Münchenben 2011. január 17-én. A találkozón részt vett dr. Hatala József r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány is.
A szombat éjszaka történt, három halálos áldozatot követelő Nyugati téri tragédia körülményeiről Dr. Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatta a Rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság jelentéseit. A Belügyminisztérium őszinte részvétét nyilvánítja a tragédiában elhunytak családjainak.
A Belügyminisztérium előkészítette az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet, a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló törvény tervezetét.
A Népszava című országos terjesztésű napilap 2011. január 14-i lapszámának „Meneszthetik az új budapesti főkapitányt” című közlésével kapcsolatban a Belügyminisztérium az alábbiakat tartja fontosnak közölni:
A Belügyminisztérium előkészítette "az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek a lőfegyverek, azok részei és alkatrészei, valamint a lőszerek tiltott előállítása és kereskedelme elleni fellépésről szóló, 2001. május 31-én elfogadott Jegyzőkönyve kihirdetéséről" szóló törvény tervezetét.
Az esetleges újabb árvíz megelőzése érdekében hirdetett veszélyhelyzetet a kormány Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, a Sajó völgyére - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője Miskolcon, a megyei védelmi bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón.