Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
Több jogszabálymódosítással tenné biztonságosabbá a szórakozóhelyeket a kormány. A háromszáz fő befogadására alkalmas zárt, és az ezer fő befogadására alkalmas kültéri szórakozóhelyek esetén az eddigi bejelentési kötelezettséget hatósági eljárás váltja fel – ismertette a tegnapi kormányülés eredményeit Pintér Sándor belügyminiszter.
2011. január 10-én a Bizottság nyilvános konzultációt kezdeményezett a belügyi területet érintő uniós alapok 2013 után történő finanszírozása témájában.
2008. február 11-én, Esztergom-Kertvárosban szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy. Emlékére 2010-zel kezdődően minden év február 11-e a Magyar Köztársaság Rendőrségének hivatalos véradónapja. Idén februárban több mint 60 város rendőrkapitányságán adhatnak vért, akik szeretnének a „mindennapok hősévé” válni. Az ORFK közleménye.
A Belügyminisztérium újjáalakulása óta kiemelt feladatának tekinti a közbiztonság megerősítését, az emberek biztonságérzetének javítását, amiért minden törvényes lehetőséget és eszközt megragadva küzd. A Belügyminisztérium közleménye.
Kontrát Károly részt vett a Büntetés-végrehajtási Szervezet 2010. évi évértékelő, és 2011. évi feladatszabó állományértekezletén. Értékelésében a büntetés-végrehajtás eredményeiről és jövőjéről beszélt.
Évértékelő és feladatszabó állományértekezletet tartott a Büntetés-végrehajtási Szervezet 2011. január 27-én. Kökényesi Antal országos parancsnok a 2010-es év sikereiről, és 2011 többletfeladatairól is beszélt. Az értekezleten a Belügyminisztériumot Kontrát Károly parlamenti államtitkár képviselte.
A belügyminiszter építésügyért felelõs miniszterként eljárva a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 10. § (2) bekezdése alapján pályázatot ír ki a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) országos fõépítészi munkakörének betöltésére.
Nyugállományba vonult Bende Péter budapesti tűzoltóparancsnok, aki ünnepélyes állománygyűlésén búcsúzott el az állománytól. A fővárosi parancsnoki megbízást Varga Ferenc tűzoltó alezredes vette át. Az ünnepségen részt vett Tarlós István főpolgármester és Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója is.
Kormányzati árvízvédelmi felkészülési napot tartottak pénteken a Belügyminisztériumban. A belügyminiszter és az OKF főigazgatója a fővárosi és megyei védelmi bizottságok elnökeivel folytatott egyeztető megbeszélésen aláírták az országos bevetés-irányítást, valamint a polgári védelmi mozgósítás szabályzó dokumentumokat.
Január végéig dolgozza ki egy négy minisztérium részvételével létrejött munkacsoport azt a jogszabály-módosítási javaslatot, amely a tömegrendezvények megtartására alkalmas szórakozóhelyek működését szabályozhatja - mondta el Tállai András.