Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
Jövőre 145 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, a cél, hogy 2013-ban és 2014-ben háromszázezer ember juthasson munkához - mondta a belügyminiszter pénteken a közfoglalkoztatási programok szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő tevékenységet végző önkormányzatok részére szervezett ünnepségen Budapesten.
Pintér Sándor belügyminiszter elismerést adott át az idei Európai Falumegújítási Díjat elnyerő Kunsziget és Újszilvás polgármestereinek hétfőn Budapesten.
A rendőrség átszervezése után több rendőr lesz Budapest utcáin, emellett január 1-jétől a fővárosban is bevezetik az úgynevezett gördülő akciót, ami a korábbi statikus szolgálatszervezéshez képest "kiszámíthatatlan" rendőri jelenlétet jelent – mondta Pintér Sándor belügyminiszter XVII. kerületben tartott sajtótájékoztatóján.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter közleményben válaszolt Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő levelére. Válaszát az alábbiakban szó szerint közöljük.
A rendőrség 2010-es átszervezése elsőként az állomány feltöltésével kezdődött, miután 3500 rendőr hiányzott a szervezetből. Pótlásukra 4200 ember kiképzését kezdték meg, és mostanra, figyelembe véve a közbenső fluktuációt, az állománytábla teljessé vált - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a szolnoki Hozam Klubban, ahol a tárca 2010-től elvégzett munkájáról tartott előadást.
Magyarország jelentős szerepet vállal a kiberterrorizmus elleni küzdelemben - hangsúlyozta Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Bécsben egy ENSZ-konferencián, ahol az internet terrorista célú felhasználása elleni fellépés kézikönyvét mutatták be.
Mindenki törekedjen arra, és dolgozzon azért, hogy soha többé ne lehessen kirekeszteni, meggyalázni, meggyilkolni embereket származásuk vagy vallásuk miatt - mondta Pintér Sándor az ünnepségen, ahol a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetését Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, míg az ugyanazoknak odaítélt Bátorságért érdemjelet a magyar belügyminiszter adta át.
Pintér Sándor belügyminiszter előléptetéseket adott át és elismeréseket adományozott a Belügyminisztérium (BM) október 23-i ünnepségén.
A jövő év elejétől az egymás országában elkövetett közlekedési szabálysértések büntetéseit is behajtják a bolgár, horvát, magyar és osztrák autósoktól a helyi hatóságok - a többi között erről írt alá megállapodást csütörtökön Mátraházán a négy ország belügyminisztere, illetve belügyminiszter-helyettese az úgynevezett Salzburg Fórum, vagyis a közép-európai belbiztonsági partnerség ülésén.
A belügyminiszter szerint ma lényegesen nagyobb a rend az országban, mint két éve, a kormányváltás idején. Pintér Sándor az M1 Az este keddi műsorában arról beszélt, ma már mindenki tudja, hogy milyen cselekmény után, milyen büntetésre számíthat.