Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
A fogvatartottak önellátása, valamint teljes foglalkoztatása kormányzati cél - mondta Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön az állampusztai büntetés-végrehajtási intézetben felépített baromfivágóhíd átadásakor.
Fővárosi önkormányzat adósságállományának legalább 40 százalékát, vagyis 74,4 milliárd forintot mindenképpen átvállal a kormány, a végleges összegről február 15-ig lesz megállapodás - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter kedden, miután egyeztetett a főváros vezetőivel.
Ötvenkét önkormányzat kapott miniszteri elismerő oklevelet és kétmillió forintot a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért kedden Budapesten.
Pécs mintegy 44 milliárd forint adósságának legalább a felét átvállalja az állam - mondta a belügyminiszter a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön.
A miskolci önkormányzat nettó 35,2 milliárd forintos adóságából 17 milliárd forintot vállal át az állam - mondta Pintér Sándor miskolci sajtótájékoztatóján kedden.
Átadták a Hidegkúti Rendészeti Központot a főváros II. kerületében kedden. Az intézményben napi 24 órás rendőri jelenlét lesz, ide kötöttek be öt térfigyelő kamerát is, amelyekkel a környék leginkább veszélyeztetett területeit figyelik.
Válasz Morvai Krisztina független EP képviselő 2012. október 29-én kelt nyílt levelére.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter tárgyalásokat folytatott Georgiában (Grúzia) Irakli Garibashvili belügyminiszterrel. Közlemény.
A Belügyminisztérium az elmúlt két évben a közfoglalkoztatás megszervezése, a rendőrség létszámának növelése, a katasztrófavédelem országos hálózatának kiépítése, valamint az új állampolgárok ügyeinek intézése területén eredményes munkát végzett - közölte Pintér Sándor belügyminiszter Kecskeméten.
Új, magyar gyártású vízszállító járműveket adott át kilenc megye tűzoltó-parancsnokságának Pintér Sándor belügyminiszter Budapesten.