A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Példaértékű a fogyatékkal élők kiscsoportos lakhatási formáinak támogatása, a támogatott lakhatás, az úgynevezett kitagolás-program, amelyben vezető szerepet tölt be Miskolcon a Szimbiózis Alapítvány által működtetett Baráthegyi Majorság – mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdán, miután meglátogatta az intézményt.
Gépgyártó üzemet épített Miskolcon a német Gustav Wolf GmbH cégcsoport, a mintegy 140 millió forintba került csarnokot szerdán adták át a város mechatronikai ipari parkjában, a társaságnak ez már a második gyára itt. A húsz embert - mérnököket, szakmunkásokat - foglalkoztató üzem avatásán Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár úgy fogalmazott: új munkahelyek teremtésénél nincs jobb üzenet, s mivel Miskolc korábban a gépipar egyik meghatározó térsége volt, ezért is jó, hogy ez az iparág továbbra is fennmarad.
A közösségi művelődés a témája annak az konferenciasorozatnak, amelynek első rendezvénye ma kezdődött a Budai Vigadóban. Az ünnepi eseményt Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg.
Az idei évben a kormány háromszorosára növelte a külhoni magyar kirándulások támogatását, amelyre 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, amikor a Határtalanul! program keretében a Piarista Gimnázium diákjait útnak indította a Vajdaságba, zombori tanulmányi kirándulásukra.
A jövőben egyre inkább felértékelődik az agráriumban megvalósuló innováció szerepe, és ehhez az Európai Unió forrásokat is biztosít a 2014-2020-as időszakban - hangsúlyozta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára "Az európai innovációs partnerség a mezőgazdasági termelékenységért és fenntarthatóságért" címmel tartott nemzetközi konferencián, kedden, Budapesten, ahol Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár is felszólalt.
Magyarország készen áll arra, hogy a történelmi megbékélés lépéseit elindítsa és végrehajtsa minden olyan viszonylatban, ahol ez eddig még nem történt meg - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Külügyi Intézetnek a magyar-szerb kapcsolatokról szóló rendezvényén 2014. május 5-én.
A közönséget is bevonja az építés folyamatába a június 7. és november 23. között megrendezendő 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, Jakab Csaba és Márton László Attila Építés/Building című projektje.
A magyar szellem, a tervezők, a mérnökök, a munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Nagyerdei Stadion csütörtök esti avatásán.
Európa egyik legkorszerűbb stadionja lesz az új ferencvárosi stadion: 22.500 férőhelyes, és kevesebb mint 14 hónap alatt épül fel. A stadionban a futballmeccsek mellett sok más jellegű rendezvény is lesz. Az építési munkák várhatóan május végén fejeződnek be, augusztusban pedig a közönség számára is megnyílik az épület. A beruházás kiemelt kormányzati projekt, az épületet Fürjes Balázs kormánybiztos mutatta be sajtóbejáráson.
Uniós tagságunk igazi gazdasági előnye, az, hogy a vállalkozásaink egy 500 millió fős, egységes belső piacon tudnak részt venni - mondta Cséfalvay Zoltán a Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából rendezett "Felzárkóztunk vagy lemaradtunk?" című konferencia harmadik napján a kormany.hu-nak adott interjújában.
Magyarország egyértelműen haszonélvezője az Európai Unió közös agrárpolitikájának és az uniós csatlakozásnak – jelentette ki Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára azon a konferencián, amelyet Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából szerveztek Budapesten.
Háromszázalékos növekedést és 1,9 százalékos költségvetési hiányt vár a magyar kormány 2017-re az Európai Uniónak megküldendő konvergenciaprogram szerint, amelyet szerdán mutatott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten.
Sikeresnek értékelte a szűrés éjszakája programot az egészségügyért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy a szervezett szűrések tovább folytatódnak.
Minél több területen sikerül együttműködnie a visegrádi országoknak, annál őszintébben tudjuk megoldani a közös problémákat - fogalmazott a kormany.hu-nak adott interújában Győri Enikő államtitkár, akit a a Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából rendezett, "Felzárkóztunk vagy lemaradtunk?" című háromnapos budapesti konferencia második napján kérdeztünk.
Az országos foglalkoztatási adatok javulásához a fogyatékossággal élők munkába állása, valamint a női foglalkoztatás eredményei is nagyban hozzájárultak - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára beszélt kedden Budapesten.
A jelenlegi geopolitikai helyzetben "mélyíteni és gyorsítani kell" az EU keleti partnerségi politikáját – mondta Martonyi János külügyminiszter a visegrádi csoport és a keleti partnerség külügyi vezetői budapesti tanácskozásának végén 2014. április 29-én.