A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A tervek szerint március 12-én indul útjára a Nemzeti Könyvtár 24 kötetet tartalmazó "második hulláma", melyet nyolc neves politikus, nyolc kiemelt intézmény jelenlegi vagy egykori vezetője és nyolc egyházi méltóság ajánlása alapján állítottak össze - jelentette be pénteken Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.
Átadták csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ klinikai demonstrációs egységét, ahol a gyakorlati helyzet szimulálásával mindennapi beavatkozásokra és a legszélsőségesebb körülmények között, például harctéren megsérült emberek ellátására is felkészítik az egészségügyi dolgozókat.
A jövő héten ad konkrét választ Orbán Viktor miniszterelnök arra a három kérdésre, amelyet a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén a zsidó szervezetek felvetettek - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a kerekasztal csütörtöki ülése után a Parlamentben.
Egyszerűsített eljárással a Pedagógus II. fokozatba kerülhetnek 2015. január elsejétől a szakvizsgázott, hivatásukat 14 éve gyakorló pedagógusok, ha április 30-ig feltöltik e-portfóliójukat a ma elindított online felületre. A köznevelés megújításának fontos eleme az a minősítési rendszer, amely a pedagógiai munka magas színvonalának biztosítását, a tanítás eredményességét, ezáltal a gyermekek, a családok, az ország javát szolgálja – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár a feltöltő felületet bemutató sajtótájékoztatón.
A tervezettnél több pénz, 6 milliárd helyett 8,5 milliárd forint jut a közösségi használatú gépjárműpark fejlesztésére vidéken, a kistelepüléseken és a tanyás régiókban - közölte V. Németh Zsolt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Létre kell hozni a tudományos kutatóközpontok egész hálózatát, és Magyarország nemcsak termelési, hanem majd kutatás-fejlesztési központtá is válhat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a szegedi lézerközpont ünnepélyes alapkőletételekor.
Saját nyelvükön kívánják megszólítani a fiatalokat azok az olvasásnépszerűsítő programok és pályázatok, melyekre a kormány összesen 120 millió forintot szán - mondta Budapesten Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
A kormány a vasúti és közúti járművek fékrendszereit gyártó Knorr-Bremse vállalatcsoporttal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Michael Buscher, a Knorr-Bremse AG elnöke írt alá csütörtökön a cég budapesti telephelyén.
A Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány rajzpályázatot hirdetett, melynek során 6-14 éves gyermekeket kért meg arra, hogy készítsenek minél barátságosabb, izgalmasabb kórtermet, ahol beteg társaik otthonosan érezhetik magukat a különböző gyógykezelések ideje alatt. A pályázat eredményhirdetésén Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár mondott köszöntőt.
A forint árfolyamváltozása miatt nem kell az idei költségvetést módosítani, idén is kézben tartja az államháztartás folyamatait a kormány, a hiány 3 százalék alatt lesz, a kormány arra számít, hogy a piacok átmeneti ingadozás után meg fognak nyugodni - mondta Varga Mihály.
Négy év alatt 50 milliárd forintban részesíti az állam a jól gazdálkodó önkormányzatokat - jelentette be a kormány szerdai döntését Tállai András önkormányzati államtitkár Budapesten.
Aláírták a visegrádi országok turisztikai államtitkárainak és marketing vezetőinek 2014. évi találkozójáról készült záró jegyzőkönyvet szerdán Budapesten.
Papp Károly országos rendőrfőkapitány a rendőrség 2013. évi tevékenységét értékelve azt hangsúlyozta: az Országos Rendőr-főkapitányság és az alárendelt szervei megvalósították a szervezet részére meghatározott feladatokat és elérték a kitűzött célokat.
A kormány az elmúlt három és fél évben hatékony együttműködést alakított ki a karitatív szervezetekkel – hangsúlyozta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális és családügyért felelős államtitkára, amikor átadta a Johannita Segítő Szolgálat és az EMMI élelmiszeradományát a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gondozottjainak.
A rendőrség visszaszerezte a közbizalmat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a rendőrség múlt évi tevékenységét értékelő értekezleten, szerdán Budapesten.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a családi adókedvezmények kiterjesztése az idén akár egy 13-14. havi fizetést is jelenthet a kiskeresetű családoknak - erről a miniszter egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón beszélt, hozzátéve, hogy a kiskeresetű családok a februári fizetésük kézhez kapása után érzékelhetik először a kedvezmények pozitív hatását.