RSS feliratkozás

Videók

Tiszteletben kell tartani a kisebbségek jogait

Tiszteletben kell tartani a kisebbségek jogait2014. február 24.

Ukrajnában befogadó jellegű konszolidációs folyamatra van szükség, amelynek során tiszteletben tartják a demokratikus értékeket, és biztosítják a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek jogait – mondta Martonyi János külügyminiszter 2014. február 24-én, hétfőn Budapesten.
Visszakerültünk az európai gazdaság élmezőnyébe

Visszakerültünk az európai gazdaság élmezőnyébe2014. február 24.

Visszakerültünk az európai gazdaság élmezőnyébe, kezdjük visszanyerni a 2002-ben elveszített pozícióinkat - mondta Varga Mihály Soltvadkerten. A nemzetgazdasági miniszter a száz százalékban magyar tulajdonban lévő Material Plastik Kft. új üzemcsarnokának átadásán elmondott köszöntőjében megalapozottnak nevezte azt, hogy a kormány mellett a nemzetközi szakértők is a magyar gazdaság dinamikus növekedésével számolnak.
Újabb 10 milliárd forint az egészségügyi alapellátás fejlesztésére

Újabb 10 milliárd forint az egészségügyi alapellátás fejlesztésére2014. február 24.

Magyarország 2014. évi központi költségvetése az Egészségbiztosítási Alap fejezetében az alapellátás finanszírozásának fejlesztésére 10 Mrd Ft többletforrást biztosít –jelentette be Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere a témában tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
13 százalékkal lesz olcsóbb az áram

13 százalékkal lesz olcsóbb az áram2014. február 24.

A számítások szerint 13 százalékkal csökkenthető lesz a villamos energia ára, ha megvalósul a kapacitásbővítés, azaz megépül a tervezett két atomerőművi blokk Pakson. Ez a gazdaságélénkítést, a befektetők vonzását segíti – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter paksi sajtótájékoztatóján hétfőn.
A tavalyi foglalkoztatásbővülés a Munkahelyvédelmi akció sikerének köszönhető

A tavalyi foglalkoztatásbővülés a Munkahelyvédelmi akció sikerének köszönhető2014. február 24.

A 2013-as évben regisztrált foglalkoztatásbővülés mind a nők, mind a férfiak esetében a Munkahelyvédelmi akció sikerének köszönhető - mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor beszéde Vásárosnaményban

Orbán Viktor beszéde Vásárosnaményban2014. február 24.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mondott Vásárosnaményban, az új közigazgatási adatfeldolgozó központ ("KAFIR") ünnepélyes átadásán.
Az új földtörvény május elsején mindenképpen hatályba lép

Az új földtörvény május elsején mindenképpen hatályba lép2014. február 23.

Az új földtörvény május elsején akkor is hatályba lép, ha arra az unió bizottsága nem üti rá a pecsétet, akkor is hatályba lép, ha az esetleg egyeseknek nem tetszik - jelentette ki Fazekas Sándor vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Új sportcsarnok épülhet Mosonmagyaróváron

Új sportcsarnok épülhet Mosonmagyaróváron2014. február 22.

Az új sportcsarnok építésére felhasználható 240 millió forintos kormányzati támogatásról írt alá megállapodást Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere, a térség országgyűlési képviselője.
Megerősítettük a rendőrséget

Megerősítettük a rendőrséget2014. február 22.

A kormány az elmúlt négy évben megerősítette a rendőrséget, így ma már az ország minden településén van állandó rendőri jelenlét, emellett kemény, de igazságos, a tisztességes embereket védő törvényi környezetet teremtett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton csaknem 1400 rendőr és tűzoltó tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén Budapesten, a Syma-csarnokban.
Útfelújítási program az autópályákon is 49 milliárd forintból

Útfelújítási program az autópályákon is 49 milliárd forintból2014. február 22.

Újabb, ezúttal a gyorsforgalmi hálózatra is kiterjedő útfelújítási programot jelentett be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2014. február 22.-én, az M3 Szilas pihenőhelyén. Az uniós forrásból 314 kilométeren megvalósuló fejlesztések a tervek szerint a jövő év végéig minden szakaszon befejeződnek majd.
Magyarország érdeke a stabil és területileg egységes Ukrajna

Magyarország érdeke a stabil és területileg egységes Ukrajna2014. február 21.

Magyarország alapvető érdeke a stabil, nyugodt, Európához közeledő, gazdaságilag prosperáló és területileg egységes Ukrajna - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteki budapesti rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A kormány partnerséget ajánl a cigányságnak

A kormány partnerséget ajánl a cigányságnak2014. február 21.

Partnerséget ajánl a kormány a cigányságnak - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteken Miskolc lyukóvölgyi városrészében, ahol közösségi házat adott át.
Bűnmegelőzési kiadványt adott ki a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Bűnmegelőzési kiadványt adott ki a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal2014. február 21.

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából az országban elsőként bűnmegelőzési kiadványt jelentetett meg, amelyet a jövő héten a megye összes háztartásába eljuttatnak. A kiadványt Navracsics Tibor mutatta be pénteken Tatabányán, sajtótájékoztatón.
Integritás tanácsadó oklevélátadó ünnepség

Integritás tanácsadó oklevélátadó ünnepség2014. február 21.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az „integritás tanácsadó" minősített szakirányú továbbképzést sikeresen teljesítő közszolgálati tisztségviselők számára oklevélátadó ünnepséget szervezett. Az ünnepségen beszédet mondott többek között Dr. Biró Marcell, közigazgatási államtitkár és Dr. Rétvári Bence, parlamenti államtitkár is.
A ZF Lenksysteme újabb beruházása a Magyarország iránti bizalom jele

A ZF Lenksysteme újabb beruházása a Magyarország iránti bizalom jele2014. február 21.

A gépjárműalkatrész-gyártással foglalkozó ZF Lenksysteme Kft. újabb beruházásai a német ipari tőke Magyarországba fektetett bizalmának csalhatatlan jele - jelentette ki Szijjártó Péter, a ZF Lenksysteme pénteki projektzáró és egy másik projektjének nyitó sajtótájékoztatóján Egerben.
Tízmilliárd forintos köznevelési infrastruktúra-fejlesztési programot indít a kormány

Tízmilliárd forintos köznevelési infrastruktúra-fejlesztési programot indít a kormány 2014. február 21.

Tízmilliárd forintot fordít a kormány az országos köznevelési infrastruktúra-fejlesztésre, amelynek részeként uszodák, tornatermek, tantermek újulhatnak meg és épülhetnek, és óvodafejlesztés is lesz - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a miskolci, Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolában.